Erdőgazdálkodás

Sikeres vidékfejlesztési pályázat keretében 2024 augusztus 30-tól országszerte hét helyszínen, összesen 350 erdészeti bemutató üzemi program indul.

Az Agrár Szakképző Centrumok és az Erdészeti Ágazati Tudásközpont Nonprofit Kft. közös pályázatban nyerte el a történelmi léptékű támogatást a Vidékfejlesztési Program „VP1-1.2.1-23 - Bemutató üzemek támogatása” konstrukció keretében. Az erdészeti gyakorlati tudásátadás és a szakmai középfokú képzés műhelyei hosszú idő után jutnak hozzá ilyen léptékű és jelentőségű tudásátadási és eszközbeszerzési lehetőséghez.

Az erdészeti bemutató üzemi programok helyszínei az erdészeti szakképző iskolák: Sopron, Somogyzsitfa, Piliscsaba, Mátrafüred, Szeged és Ásotthalom.

A programok tematikája széles körű, mintegy 25 témakört ölel fel.

A pályázat keretében az erdészeti szakképző iskolák mintegy 750 millió forintértékben szereznek be korszerű erdőgazdálkodási eszközöket, például drónokat, harvesztereket, szoftvereket. A bemutató üzemi programok során ezek az eszközök is bemutatásra kerülnek, illetve az érintettek felkészülhetnek ezek használatára.

A programokon továbbá a résztvevők nemzetközi kitekintést nyerhetnek az erdészet jövője, az erdei vízgazdálkodás és az erdészeti csúcstechnológiák világába is az Erdészeti Ágazati Tudásközpont Nonprofit Kft szervezésében.

Minden iskolánál elérhető lesz a „SiteViewer: Bevezetés az új erdészeti döntéstámogató eszköz használatába” és „Az EUTR és az EKÁER megfelelő használata” bemutató üzemi program. Több helyszínen lesz lehetőség az ESZR és alprogramjainak (TERI, ETA) elsajátítására, a harveszter és forvarder kezelés megismerésére szimulátoros vagy terepi környezetben, valamint méretes fák irányított döntésének, vagy a korszerű szaporítóanyag-gyűjtés műhelytitkainak megismerésére. Emellett egy-egy helyszínen lesz elérhető például az erdészeti gépek javítása és karbantartása (Piliscsaba), vagy a legújabb térinformatikai megoldásokkal való ismerkedés (Szeged).

A programokon erdőgazdálkodók és azok alkalmazottai, valamint az erdészeti szakszemélyzet szakirányítási tevékenységet ellátó tagjai vehetnek részt.

A programokat a szervezők egymásra épülő „kezdő” és „haladó” modulban, azonos napon délelőtt és délután 4 + 4 órában kínálják, javasolt tehát az együttes jelentkezést mindkét programra. A külön megjelölt programpárok JESZ továbbképzési pontszerzők is (20 pont).


Jelentkezzen mielőbb!

Ezen az oldalon minden információt megtalál az erdészeti bemutató üzemi programokról – kereshet a helyszínek, a témák és az időpontok szerint is. Ismerkedjen a programokkal, jelentkezzen, és hívja fel kollégái figyelmét is erre a páratlan lehetőségre.

Forrás: Erdészeti Ágazati Tudásközpont Nonprofit Kft

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám