Fiatal gazdálkodó

Az új szabályok alapján az idei volt a második év, amikor a fiatalok területalapú kiegészítő többlettámogatást vehettek igénybe. Jelen cikkben az ezzel kapcsolatos főbb tapasztalatokat tekintjük át.

A Közös Agrárpolitika reformja és az uniós joggyakorlat meghatározta azokat a speciális feltételeket, hogy kiket szeretnének fiatal mezőgazdasági termelőnek tekinteni. Az Európai Bizottságnak már nem volt elégséges az addigi gyakorlat, miszerint természetes személy esetén a mezőgazdasági tevékenység kezdetének az első egységes területalapú támogatás iránti kérelem benyújtása számított. A támogatás igénylésekor szükséges feltétel, hogy a fiatal termelő még nem adott be egységes kérelmet, viszont nem elégséges, ezért ténylegesen vizsgálni kell azt is, hogy a kérelmező mezőgazdasági tevékenységet végzett-e és ha igen, mikortól.

A 21/2024. (IV. 9.) AM rendelet rögzíti, hogy a kérelmezőnek a mezőgazdasági tevékenységet az előző naptári évi egységes kérelem benyújtására nyitva álló időszakának utolsó napját követően kell megkezdeni.

  1. példa: Ez annyit jelent, hogy a 2024-es kérelem beadásához a mezőgazdasági tevékenység kezdetének 2023. június 09. és a kérelem beadása közötti időszakra kellett esnie.
  2. példa: 2025-ös kérelem esetén 2024. június 10. után és 2025-ös EK kérelem benyújtása között kell megkezdeni a mezőgazdasági tevékenységet.

Ettől nyilvánvalóan eltérhetnek azok, akik átmeneti FIG támogatásban részesültek, mert az ő esetükben a mezőgazdasági tevékenység már 2022. június 09. előtt megkezdésre került.

Bárki, aki a fenti feltételektől eltérően már korábban megkezdte a mezőgazdasági tevékenységét nem lesz jogosult a támogatásra.

Közel 5500 kérelemre megtörtént már a kifizetés, azonban sajnos volt 309 db, ahol korábbi kezdésről nyilatkoztak, mint az előző EK időszak vége. Az ő esetükben elutasításra kerültek a kérelmek. (Fellebbezésre természetesen mindenkinek joga van, így ezek az adatok még változhatnak). Szeretnénk felhívni rá a figyelmet, hogy akinek a kérelme elutasításra került, az a következő években sem fog tudni támogatást igényelni, mert már megkezdte a mezőgazdasági tevékenységét és a fenti feltételek nem lesznek helytállóak a leendő kérelmének benyújtásának időpontjában.

Néhány egyéb elutasítási indok, amire a jövőben érdemes odafigyelni:

Az átmeneti FIG-ek esetében közel 300 főnél letelt a kérelmezésre rendelkezésre álló 5 éves időszak. A támogatás a kifizetés iránti kérelem benyújtásának első évétől kezdve legfeljebb öt évig nyújtható.

Több olyan elutasítás történt, ahol 2022-ben nyertek fiatal gazdát, 2023-ban csak egységes kérelmet adtak be és nincs végzettségük. Az ő esetükben csak akkor van meg a két év gyakorlat, ha az ŐCSG képviselő, vagy a munkáltató azt leigazolja. A két szakmai gyakorlatot csak a végzettséggel, vagy a 11/2015. (III. 13.) FM rendelet alapján megítélt régi FIG támogatással lehet kiváltani. Ha nincs munkáltatói igazolásuk, akkor legyen végzettségük a támogatás igénybevételéhez.

Jogi személyek esetén az elutasítások fő oka, hogy nem csatoltak létesítő okiratot vagy az elsődleges és másodlagos képviselőknek nem volt meg a megfelelő szavazati aránya, esetleg nem voltak vezető tisztségviselők.

Szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy nem változtatható gazdálkodási forma. Ha természetes személyként igényelt valaki először, akkor a következő évben jogi személyként nem igényelhet.

2023-as fiatal gazda kérelmekben szereplő, megfeleltetést igénylő képzettségekkel kapcsolatban megjelent egy IH Közlemény az eredményekről. A közlemény elérhető itt.

Fentiekkel kapcsolatos esetleges kérdéseiket várjuk a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címen.

NAK / Németh Bálint

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám