Környezetgazdálkodás

Az ATK Talajtani Intézet, valamint a Nemzeti Kutatási és Innovációs Hivatal elkészítette „Talaj=Élet” című kisfilmet, melyben rámutat a talaj életünkben, az élelmezésbiztonságban betöltött szerepére.

Rámutat arra, hogy a világ termőtalajainak jelentős hányada leromlott állapotban van. Ennek egyik lényegi oka a talajok szervesanyag-tartalmának csökkenése, az ebből következő szerkezetromlás, tömörödés és az erózió, illetve a savanyodás, a szikesedés vagy éppen a nem megfelelő műtrágya- és növényvédőszer használat.

A szerzők megállapításai szerint Magyarország területének mintegy felét művelik, ahol közel 20 millió ember számára elegendő élelmiszert lehetne termelni, azonban hazánk termőterületének kétharmadát valamilyen termékenységet csökkentő talajpusztulási folyamat veszélyezteti. Ahhoz, hogy ezen változtassunk szemléletváltásra és okszerű, tudásalapú, sőt talajközpontú fenntartható, klímatudatos mezőgazdaságra van szükség.

A filmben kutatók, gazdálkodók, piaci szereplők, a NAK és az Agrárminisztérium is kifejti véleményét, praktikus információkkal segítve az érdeklődőt akár a 2023-tól induló agro-ökológiai program adta lehetőségek megértésében, megvalósíthatóságának mikéntjében. A filmben megtapasztalhatjuk a szántón, az ültetvényekben, valamint a gyepeken alkalmazható jó gyakorlatokat, azok által elért eredményeket is.

A TALAJ=ÉLET című film a linkre kattintva megtekinthető.

NAK/ Sztahura Erzsébet

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

 

Őstermelői adatok lekérdezése

 
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjuk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjuk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Ha Ön kamarai tag, akkor a belépést követően szakterületét, tevékenységét érintő személyre szabott információkat, híreket olvashat, illetve az e-Irodában ügyeket intézhet.

Amennyiben Ön még nem rendelkezik kamarai azonosítóval, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.


Lépjen be a kamarai azonosítója és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám