Környezetgazdálkodás

Biztosan egyre többen olvasnak – különösen a klímaváltozás kapcsán - a szénmegkötés fontosságáról, így többek között a „Carbon farming” jelentőségéről is. Sokan már mélységében ismerik a témát, s élnek is a szénmegkötő gazdálkodás adta előnyökkel. Azonban bizonyosan vannak még néhányan, akik most próbálják megérteni ennek fontosságát, s tanulmányozni előnyeit, az ebben rejlő lehetőségeket.

Ahhoz, hogy pontosan megértsük, hogyan került ilyen fontos szerepbe a szén, a szén-dioxid és milyen szerepet játszik az életünkben, ejtsünk pár szót jelentőségéről.

A földi élet alapja a szén, hiszen minden szerves anyagban megtalálható a Földön. Egyrészt a szenet nem nehéz észrevenni mindennapi életünk során: pl. a ceruzában is láthatjuk a szenet grafit formájában, a grillezéshez használt brikett is szénből készül. Amit talán kevésbé érzékelhetünk az az, hogy a testünk tömegének 18%-a szintén szénből épül fel, mint szerves vegyület. Ugyanez igaz valamennyi élőlényre, azaz valójában szénatomok alkotják a testben található számos fontos molekula vázát, pl. DNS, cukrok, zsírok.

Ennek megfelelően, ugyancsak szénatomokból állnak a talaj szerves alkotói, így az évszázadok alatt képződő humusz és a talaj kis élőlényei is.

Láthatjuk, hogy a szén, a széndioxid természetes alkotója a földi életnek, azonban a probléma az az, hogy a természetes egyensúly kibillent. Az emberi tevékenység, elsősorban az ipar, a közlekedés és a mezőgazdaság melléktermékeként olyan mértékben szabadul fel szén-dioxid, amely a természetes környezetben nem fordulna elő, s ezen koncentráció jelenlétére a természet az éghajlat változásával reagál.

Az éghajlatváltozás mindenkit próbáló hatásának mérséklése végett a széndioxid megkötése fontos feladat. Mennyire és miként járulhat ehhez hozzá a mezőgazdaság? Nagyon, s ezzel a gazdálkodó is komoly előnyre tehet szert.

Mint ismeretes, számos hagyományos mezőgazdasági gyakorlat széndioxid-kibocsátást eredményez – pl. a talaj állandó forgatásával „lassan elégetjük” a benne lévő szervesanyagot, s további széndioxidot bocsátunk a légkörbe, mely üvegházgáz tovább fokozza az éghajlatváltozást. Igen, ez egy ördögi kör, mert a mezőgazdasági termelést jelentősen érinti. Tehát meg kellene fordítanunk a folyamatot, azaz „juttassuk vissza a légkörből a szenet oda, ahol a legjobb helye van, a talajba. (Forrás: Horizont Magazin – Úton a Carbon Farming felé – Péntek Csaba, IKR Agrár Kft.) Az óceánok után ugyanis a talaj a legjelentősebb széndioxid elnyelő.

Hogyan érhetjük ezt el azt, hogy a légköri szén a talajaink termékenységének növelésére fordítódjon? A szakirodalom, s a saját tapasztalataink alapján az alábbiakat kell szem előtt tartanunk:

  • a bolygatás nélküli – vagy kevésbé bolygatott - talajműveléssel elősegítjük a talajokban a szervesanyagok lebontását mikroorganizmusokkal, s az így elnyert szerves szénnel gyarapítjuk talajunk szervesanyagtartalmát, s majd hosszú átalakulásokkal annak humusztartalmát. Ezáltal a talajaink pufferkapacitása, termékenysége, vízgazdálkodása javul hosszútávú előnyöket biztosítva használójának, gazdájának
  • szénkibocsátás – szervesanyag, humuszveszteség - elkerülése a szántóföldi növénytermesztés során pl. a sokszor forgatott, bolygatott takaratlan talajból lassú égéssel a szervesanyag eltávozik, csökken humusztartalma, szerkezetessége, a talajélet, minek következtében leromlott szerkezetű és kevésbé ellenálló talajtakaró marad vissza. (Ezáltal a szántott réteg szervesanyag-tartalma és szervetlenkarbonát-tartalma is hozzájárul a légköri szénforgalomhoz)
  • szénkibocsátás csökkentése, a szántóföldi növénytermesztési gyakorlatokban például a takarónövények, valamint a korszerű vetésforgó alkalmazásával, a tőzeglápos területek megőrzésével, a precíziós műtrágyázás, a vagy az agrár-erdészeti rendszerek bővítésével.

Miért is fontos mindez? A növénytermesztésben a talaj szervesanyagával való okszerűbb gazdálkodás, az állandó forgatás elhagyása, a növényi fedés csökkentheti az üvegházhatású gázok kibocsátását – mely gázok dominánsan felelősek a mezőgazdaságot is mélyen érintő éghajlatváltozásért -, ugyanakkor megőrizzük talajaink termékenységét, szerkezetességének, vízgazdálkodásának biztosításával.

A mezőgazdasági termelés számára igen fontos, hogy mennyire hatékonyan tudjuk a növények, a fény és a mikróbák segítségével a talaj széntartalmát – szervesanyag és humusztartalom – növelni, felhasználva ehhez természetesen a légköri szenet is. Fontos ehhez az, hogy a talaj számára – mely egy élő közeg – megfelelő mértékben biztosítsunk szervesanyagot (szervestrágya, szármaradvány, zöldtrágya, takarónövények stb.) és legyenek ott a humuszképző mikrobiális közösségek, amely képesek tartós szerves anyagot (szén) – humuszt - létrehozni. A talaj szervesanyagtartalmának, élő közösségének gyarapodásával nő a termékenysége, javul tápanyag- és vízgazdálkodása, alkalmazkodóképessége. Mindez minden gazdálkodó számára fontos.

Ugyan Magyarországon nincsenek hatalmas, összefüggő erdőségek, de amink van (nagyjából az ország területének 21%-a), azt kifejezetten óvnunk kell, illetve ahol ökológiai szempontból is indokolt, segítenünk kell az erdők, fák telepítését. A fák ingyenes szolgáltatást nyújtanak a klímavédelem területén.

Tehát a széndioxid megkötését elősegítő gyakorlatokkal mindenki jól jár, a gazdálkodó és az éghajlatváltozással érintett valamennyi szereplő is.

További híreink a témában:

Szántson vagy váltson?

Új Mezőgazdasági kézikönyv jelent meg „Szénmegkötő gazdálkodás” címmel

SZÉNMEGKÖTŐ GAZDÁLKODÁS - A 10 legfontosabb dolog, amit a szénmegkötő gazdálkodásról tudni érdemes

 

NAK / Sztahura Erzsébet

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám