Környezetgazdálkodás

Mint korábban már hírt adtunk róla, a Magyar Talajtani Társaság (MTT) 2024. március 20-án (a csillagászati tavasz első napján) országos figyelemfelkeltő kampánynapot szervez „A TALAJ ÉLETE – amit egy szelvény el tud mondani magáról” címmel. Ennek lényege, hogy felhívja a figyelmet egyik legfontosabb természeti erőforrásunk és nemzeti kincsünk, a termőtalajaink állapotára és fontosságára.

A Talajtani Társaság Talajbiológiai Szakosztálya és az MTA DAB Talajbiológiai Munkabizottsága a fenti országos rendezvényhez ismeretterjesztő plakátokat készített a talajt jellemző 4 fázisról, melyek a lenti linkeken megtekinthetők.

A talajok összetétele és a talajélőlények 

A plakátok által megismerhetjük miből is áll, mitől is él talajunk. „Az átlagos talaj megközelítőleg fele részben az ásványi anyagokból (homok-, iszap- és agyagszemcsékből) áll, ezek között foglal helyet a talajélőlények szempontjából kulcsfontosságú „éltető” víz és levegő.” Rámutatnak arra, hogy használd az érzékeidet: látni, szagolni, érinteni, morzsolni, gyúrni a talajt, hogy megismerd.

„Mezei” talaj(bio)vizsgálatok 

Víz és a talaj/növény élet. Van elég víz a talajodban? – teszik fel a kérdést a kutatók, szerkesztők. „A víz lételem minden élőlény, így a talajban található organizmusok (a talajbiota) és a növények számára is. A talaj-állatkák (mikro-mezo-fauna-alkotó) a víz hiányára igen érzékenyek, lényegében vízi élőlényeknek tekinthetők. De vajon mikor elég, vagy sok(k) a víz a talajban?” Megtudhatjuk a mellékelt kis plakátokról egyszerűen.

Víz és talaj/növény élet 

Mit mutatnak a gyökerek? Milyen és mennyi gyökér van a talajodban, s miért olyan amilyen? Erre is láthatsz példákat, s a változtatáshoz szükséges praktikákban is segítséget nyújtanak!

Mit mutatnak a gyökerek? 

 

Vegyenek részt a március 20-án megrendezésre kerülő események egyikén!

Részletes információk az alábbi linkeken:

Kep6.png (1592×1127) (talaj.hu)

„A TALAJ ÉLETE – amit egy szelvény el tud mondani magáról” országos figyelemfelkeltő kampánynap - Magyar Talajtani Társaság

Forrás: Magyar Talajtani Társaság

NAK / Sztahura Erzsébet

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám