Környezetgazdálkodás

Szeptember hónapra is akad adminisztratív tennivalója a gazdálkodóknak, illetve bizonyos határidők betartására is ügyelni kell, melyekből néhányra az alábbiakban hívjuk fel a figyelmet.

Az AÖP extenzív gyepek legalább évi egyszeri kaszálása gyakorlat keretében az extenzív gyep évi egyszeri kaszálását szeptember 30.-ig meg kell valósítani. Fontos ez a dátum, hiszen a TMR az idén már kifejezetten figyeli a kaszálások megvalósulásának tényét.

A Feltételesség esetében, ha a HMKÁ8 előírásban szereplő nem termelő tájképi elem és terület minimális arányának fenntartása keretében a mezőgazdasági üzem szántóterületének 4%-át ökológiai másodvetéssel tervezi a gazdálkodó, úgy azt október 1-ig a rendelet mellékletében szereplő legalább 2 faj keverékévek el kell vetni, s a vetés tényét 15 napon belül be kell jelenteni az EK felületre. Az ökológiai másodvetést legalább 60 napig a területen kell hagyni, de ha lehet maradjon tovább talajtakarónak is.

A hagyományos, vagy a zöldtrágyázási célú másodvetést november 30-ig kell elvégezni, de ügyeljünk arra, hogy az AKG zöldtrágyázást a zöldtrágya növény talajba dolgozása jelenti, melyet december 31-ig meg kell valósítani teljesítéshez.

Ugyancsak a Feltételesség ezen előírásához kapcsolódik az, hogy amennyiben a fenti 4 %-ot évelő nitrogénmegkötő növénnyel teljesíti a gazdálkodó, úgy annak a területen kell lennie szeptember 30-ig. Ugyanez a szeptember 30. időpont a Feltételességben még a talajtakarás (HMKÁ6) esetében is lényeges, hiszen ezen időpontig biztosítani kell a talaj takarását növény vagy tarló fennhagyásával, őszi vetéssel, másodvetéssel. Ettől eltérni csak az őszi vetés előtti 30 napban lehet annak érdekében, hogy a vetés előtti talajmunkák elvégzésre kerülhessenek.

Ez évben már a Feltételesség vetésváltás előírása kiváltható a terménydiverzifikációval is (HMKÁ7), mely esetben a növénytermesztés diverzifikációja tekintetében különböző növénykultúrák arányának kiszámítása során az a növény számít, amelyik május 1. - szeptember 30. között tovább a területen van.

Másik fontos dátum, hogy amennyiben az AKG/ÖKO ültetvény esetében kivágást és újratelepítést tervezünk, azt csak október 1. után tegyük meg – bár ez már általános szabály. A kivágás és újratelepítés tényét nem kell bejelenteni a Kincstár felé. Ültetvény kivágása és újratelepítése kizárólag a teljes KET-en lehetséges, továbbá lényeges, hogy a kivágott ültetvény és a még ebben az évben újratelepíteni kívánt ültetvény ültetvénycsoportja ne térjen el egymástól, mert az súlyos szankciót von maga után.

Aszály esetén a kárbejelentést ugyancsak szeptember 30-ig kell megtenni az MKR felületen. A kárenyhítési hozzájárulást szeptember 30-ig kell megfizetni az agrárkár-enyhítési szerv számlájára úgy, hogy azon a napon a befizetés már jóváírásra kerüljön.

Legyünk körültekintőek adminisztratív kötelezettségeink terén és figyeljünk a részletekre!

 

NAK / Sztahura Erzsébet

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám