Környezetgazdálkodás

Sikeresen lezajlott az első alkalommal megszervezett KÁN Regeneratív Pavilon rendezvény. Különleges, új színfoltja volt ez a nagymúltú rendezvénynek, ahol szakmai előadások, bemutatók és kóstolók várták az érdeklődőket. A résztvevők elégedetten távoztak, hiszen a rendezvény jócskán túlszárnyalta az előzetes várakozásokat.

Történt mindez úgy, hogy a szombati napon még az időjárás sem kedvezett az eseménynek, hiszen a nap folyamán extrém mennyiségű csapadék hullott le, ennek ellenére az érdeklődés az előadások iránt töretlen volt. Az időjárás (pénteken kifejezetten meleg, szombaton nagyfokú lehűlés 30 mm csapadékkal) is jól szemléltette a résztvevőknek, hogy miért szükségesek és hasznosak a regeneratív mezőgazdaság gyakorlatai és hogyan járulnak hozzá a mezőgazdasági termelés fenntarthatóvá tételéhez.

A szakmai program egyik érdekes pontja Vígh Vitália talajökológus bemutatói voltak, aki több gyakorlati kísérlettel szemléltette az egészséges talajállapot sokrétű pozitív hatásait. Az egyik bemutatójában Vitália két különböző gazdálkodásból származó talajrögöt helyezett vízzel teli üveghengerekbe: egy konvencionális szántóföldi gazdálkodásból származót és egy regeneratív gazdálkodásból származót. A kísérlet egyértelmű különbségeket mutatott. A konvencionális gazdálkodásból származó rög nagyon hamar feliszapolódott és elkezdett szétmállani, elszínezve a vizet, míg a regeneratív gazdálkodásból származó rög szemmel láthatóan sokkal lassabban indult bomlásnak, korántsem iszapolódott fel, szép lassan engedte át magán a vizet. A közönség számára világosan látható volt, hogy mennyire másképp működik a két, különféle módon művelt talaj.

Más előadók is tartottak gyakorlati bemutatót, többek között Szunyogh András gazdálkodó, aki modern eszközökkel szemléltette a szakaszos legeltetés megvalósítását. A bemutató során a résztvevők első kézből tapasztalhatták meg – sőt ki is próbálhatták – hogy a korszerű technológia hogyan könnyítheti meg a mindennapi munkát, melynek kifejezett jelentősége van az olyan térségekben, ahol egyre kevésbé érhető el (szakképzett) munkaerő.

Szőllősi Gábor ökológiai gazdálkodó és az Agrofutura Magyarország Kft. ügyvezetője az irányított levegős humuszkomposztálás módszertanába vezette be a téma iránt érdeklődőket. A komposztálás az a folyamat, amikor különböző szerves anyagokat összekeverünk és oxidatív úton lebomlasztjuk őket (azaz levegőztetjük).  Rávilágított arra, hogy szántóföldi gazdálkodás esetében miért előnyösebb a humuszkomposztálás módszerének választása a hagyományos komposztálási módszer alkalmazásához képest, amely időigényes (hosszú hónapok alatt megy végbe) és a kézi előállítás a gazdaság számára szükséges nagy mennyiségben nehézkes.

Az irányított aerob komposztálással a trágyakomposztot 5-6 hét alatt, humuszkomposztot pedig 8-10 hét alatt elő lehet már állítani a gazdaság számára szükséges mennyiségben, amely rendszeres használatával helyreállítható a föld termékenysége. Az így készített komposzt mikrobiológiában, tápanyagokban és humuszban különösen gazdag. Használatával részben vagy teljesen kiváltható a műtrágya és a növényvédő szerek használata. Erre láthattak az érdeklődők példát is a Regeneratív Pavilon mellett.

A rendezvény nem csak elméleti tudással gazdagította az érdeklődőket, de ízletes - az előadók saját termeléséből származó - termékekkel is kedveskedett a résztvevőknek. A látogatók elsősorban többféle hústerméket kóstolhattak – mivel a legeltetéses állattartás volt a fókuszban – melyek a Táncoskert, a Bőszénfai Szarvasfarm és Szabó Attila regeneratív gazdálkodó jóvoltából kerültek az asztalra.

Végül, de nem utolsósorban: a vasárnapi nap meglepetése Geoff Lawton, világhírű ausztrál permakultúrás szaktanácsadó megjelenése volt, aki épp véletlenül járt a környéken és meglepetésként beugrott egy előadásra. Lawton előadása új perspektívákat nyitott főként a vízgazdálkodásban, hiszen a világ számos pontján dolgozott már különböző permakultúrás projekteken, amelyekből származó tapasztalatait most a kaposvári közönséggel is megosztotta.

 

NAK / Gyenes Adrienn, Gergely Márta

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám