Koronavírus

Annak ellenére, hogy a koronavírus a jelenlegi ismeretek alapján nem jelent közvetlen veszélyt az élelmiszerekre és azokkal nem terjed, ez nem jelenti azt, hogy a kialakult helyzet ne lenne hatással az élelmiszer-feldolgozókra és az élelmiszerbiztonsági szakemberek tevékenységére.


Annak érdekében, hogy felmérjék a koronavírus kitörése és annak enyhítése érdekében tett erőfeszítések hatását, a Food Safety magazin felmérést végzett az élelmiszer-előállítók körében. A március 18-án végzett felmérés során 330 élelmiszer-előállítótól gyűjtöttek válaszokat, a világ minden tájáról.

A részvevő vállalatok 89 %-ának működésére hatást gyakorolt a vírus, minden második vállalat drámai hatásról számolt be. Az utazások tilalmának bevezetése általánosnak tekinthető, a válaszadók háromnegyede korlátozza ezt valamilyen formában. Mindemellett az üzembe érkező látogatásokat is megtiltották, illetve a személyes találkozókat is minimalizálták. Jelentős nehézséget okoz (18 %) az előállítók számára az alkalmazottak munkába járása, akár ütemezési szempontból (pl. iskola bezárása miatt otthon maradó gyerekek felügyeletének megoldása), akár a munkahelyen a kollégákkal történő érintkezés aggodalma miatt. Számos esetben említésre került a logisztika (7 %), az alapanyagok beszerzésének nehézségei (15 %) – főként azok, amelyek Kínából és más vírus sújtotta országok felől érkeznek. Jelentős gondot okoz a tisztító- és fertőtlenítőszerek beszerzése, amely hosszú távon akár veszélyeztetheti a biztonságos élelmiszer-előállítást.

A megkérdezettek 39 %-a nem, míg 61 %-uk megváltoztatta volumenét: 37 % csökkentette, 24 % pedig megnövelte azt.  A változást főként a megrendelések kedvező vagy kedvezőtlen változása generálta. A csökkenést főként azok a vállalatok érzékelik, akik vendéglátó egységek, közétkeztetés számára szállítanak be. Megnyugtató, hogy a részvevők döntő többsége (82 %) számára nem okoz gondot az élelmiszerbiztonsági protokolljuk megvalósítása, vonatkozó kollégáik hiánya ezt nem hátráltatja (84 %).

A járvány hossza időben nem megjósolható, így kérdéses, hogy a vállalkozások mit gondolnak, meddig tudják tevékenységüket fenntartani. Kedvező, hogy – a jelenlegi körülmények között − a válaszadók fele 6 hónapig vagy annál tovább is képes aktivitását fenntartani, ugyanakkor 13 %-uk alig egy hónapot tud nyugodt szívvel garantálni. Azonban a legtöbb vállalat képlékenynek, és napról napra változónak látja a jelenlegi helyzetet, amelyhez igyekeznek folyamatosan alkalmazkodni.


Dr. Szűcs Viktória/NAK

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
  • Egyéb NAK megkeresésNAK együttes védjegy használata, Jogsegélyszolgálat, Közérdekű adat megismerési iránti igény, Közhiteles adatbázisban való adatjavítás kérés, Védjegy bejelentés, Egyéb (Egyéb típusú ügy(menet) indítása előtt kérjük, győzödjön meg róla, hogy fenti választható űrlap kategóriák között, nincs-e megfelelő, mert konkrét ügytípus választással az ügyintézési idő jelentősen csökkenthető!)
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám