Közös Agrárpolitika

Folyamatos az elektronikus Gazdálkodási Naplót érintő fejlesztői munka a nyár során is, melynek eredményeként a Nébih újabb frissítésekkel teszi egyre könnyebbé a gazdálkodók eGN-ben való adminisztrációs feladatait. Az aktuális fejlesztéseknek köszönhetően többek között egyszerűbbé vált a tábla keresése a termőhely örökítés során, ismét felvehetőek a korábban lezárt jogosultságok, valamint a továbbiakban jelölhető lesz az őszi növénykultúra a hasznosítás űrlapon.

  1. Az előző évről történő termőhely örökítés során immáron rá lehet keresni az örökítendő termőhelyek tábla azonosítójára és EK számára, így könnyítve az adott tábla keresését.
  2. A legeltetés műveletnél szűkítve lett a megadható állatfajok listája a legeltethető fajokra. 
  3. A félreértések elkerülése érdekében, a hivatal módosította a jogosultságokhoz tartozó dátummezők elnevezését a „Termőhely adatok rögzítése” ablakban. Fontos, hogy ezek a technikai mezők nem a jogcímek vállalására vonatkozó dátumot, hanem a jogcím rögzítésének dátumát tartalmazzák, és kitöltésük a jogcím felvételével automatikusan történik. A jogcím arra az évre vonatkozik, amelyik naplóban szerepel, függetlenül attól, hogy a jogosultság felvétele mikor történt!
  4. Sor került az „Egyéb” növényvédő szer megadásának kivezetésére is. A fejlesztésnek köszönhetően kizárólag a listában szereplő készítmények kiválasztására van lehetőség. Amennyiben a legördülő listában a gazdálkodó nem találja a keresett növényvédő szert, először ellenőrizze, hogy valóban növényvédelmi hatású készítményről van-e szó. Ebben segítséget nyújtanak a Nébih keresője is: https://novenyvedoszer.nebih.gov.hu/Engedelykereso/kereso
    Amennyiben a rögzítendő növényvédő szer valóban nem szerepel az eGN listában, a készítmények felvételét az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen lehet kérvényezni.
  5. Folyamatban van a naplóvezetés naptári évre történő átállítása, melynek első fejlesztési lépéseként megvalósult az őszi (következő évi) növénykultúra hasznosítás űrlapon való jelölhetősége. A későbbiekben az ott jelölt hasznosításokat a termőhellyel együtt csoportosan át lehet majd másolni a következő évi naplóba.
  6. A frissítési csomaggal hibajavításokat is végzett a hivatal: az ’I-m” rövidítés beírásával kereshetővé vált az I-Maza növényvédő szer. Emellett a „Termőhely adatok rögzítése” ablakban, korábban lezárt jogosultság ismételt felvételénél az eddig inaktív „+” jel aktiválására is sor került. Ezáltal az egyszer már lezárt jogosultságok ismét felvehetővé váltak. 

Forrás: Nébih

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám