Közös Agrárpolitika

A napokban ismét új fejlesztéseket élesítettek az eGN rendszerben a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. A lezajlott javítások révén több módosítási lehetőség és információ, valamint pontosabb megfogalmazás segíti a gazdálkodók adminisztrációs munkáját.

A következő újítások történtek az eGN rendszerben: 

  1. Összehangolták az ügyfélprofil (ÜPR) és az eGN rendszer visszaszámlálóját: az automatikus kiléptetés mindkét felület esetében egységesen 30 perc tétlenség után történik meg.
  2. Az export fájlban a termőhely „Nitrátérzékeny terület” jelölése immár külön oszlopban történik X-szel, míg korábban ez az „Egyéb” oszlopban került megjelölésre. 
  3. Az exportban az AKG és AÖP jogcímek esetén, a „TECS” és a „Jó gyakorlat” kódjai jelennek meg a termőhelynél, így többletinformációt szolgáltatnak a támogatási programról, amelyben a termőhely részt vesz.
  4. Továbbra is sokan értelmezték úgy, hogy a műveletek rögzített állapotban történő beküldésével az adatszolgáltatást elvégezték. Mivel nem csak a véglegesített állapotú adatsorok küldhetők be, hanem a „piszkozatként” szereplő, rögzített állapotú adatsorok is, ezért a „Rögzített adatok beadása” gomb elnevezését pontosították. Az új elnevezés: „Adatok beadása” lett. A gombbal változatlanul beadhatók a rögzített és a véglegesített állapotú műveletek is, azonban fontos hangsúlyozni, hogy csak azok a műveletek tekinthetők elvégzettnek, melyeket véglegesített állapotban küldenek be. A rögzített állapotú adatsorok nem kerülnek be az export fájlba, így egy ellenőrzés alkalmával ezeket nem veszik figyelembe. 
  5. Korábban a két Excel formátumú export mellett a hivatal bevezette a PDF export lehetőséget is, viszont ezidáig nem történt erre utalás a felületen. Az Excel ikont módosították a szakértők egy általánosabb export ikonra, amelyre rákattintva a gazdálkodó választhat a három export-típus közül. 
  6. AKG és ÖKO jogcímek esetében kötelezővé vált a KET (kötelezettségvállalással érintett terület) azonosító termőhelynél történő megadása. Emellett már módosítható a KET azonosító a termőhely „Véglegesített” állapotában.
  7. A kapcsolattartó és szakirányító elérhetőségi adatai (telefon/mobil/email) ezentúl  megváltoztathatók „Véglegesített” állapotban is.
  8. A napló szinten felvett növényvédelmi szakirányító adatsor abban az esetben zárható le, ha nem kapcsolódik hozzá aktív hasznosítás adatsor. Tehát először le kell zárni a korábbi szakirányítót az egyes hasznosításoknál, majd ezt követően zárható le a Szakirányító lapon is. 
  9. A szakemberek piros háromszöget helyeztek el a felületen, melyre rákattintva állandó, fontos üzenetek jelennek meg. 
  10. A lezáráskor megadott indoklás szövege a Termőhely/Hasznosítás/Művelet adatsorokon is megjelenik a jövőben.
  11. Az előző fejlesztéskor jelölhetővé vált a következő évi kultúra a Hasznosítás űrlapon. Ez a jelölés a továbbiakban a hasznosítások listájában ugyancsak megtalálható. 

A hasznosítási kód akkor ismételhető a hasznosításon, ha a következő évi kultúra jelölés eltérő, vagyis, ha a megegyező hasznosítások közül az egyik a következő évre vonatkozik.
Az eGN használatával kapcsolatban kiemelendő, hogy a napló szinten felvett növényvédelmi szakirányító adatsor csak abban az esetben zárható le, ha nem kapcsolódik hozzá aktív hasznosítás adatsor. Tehát először le kell zárni a korábbi szakirányítót az egyes hasznosításoknál, majd ezt követően zárható le a Szakirányító lapon is.  
Kiemelten fontos, hogy a felhasználók ne használják a programot egyidejűleg több böngésző ablakban megnyitva, ugyanis ez adatvesztést okozhat!

Forrás: Nébih


 

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám