A napraforgónak több, nagy gazdasági kárt okozó kórokozója van, melyek közül az egyik a Plasmopara halstedii, a napraforgó peronoszpóra. A napraforgó fejlődésének bármely szakaszában fertőződhet általa.
A csíranövénykorban történő fertőzés a leggyakoribb, mely során a növényke elpusztul és a kelés hiányossá válik. Ha az inokuláció a kélés idején következik be, a növény internódiumai megrövidülnek és torz leveleket fejleszt. Ha 2-4 leveles állapotban fertőződik, jellemzővé válik a rozettás habitus, rövid internódiummal rendelkező szár és a felfelé néző, meddő tányér. A későbbi, nyolcleveles állapotban történő inokulációra a levélfonákon megjelenő fehér bevonatból következtethetünk. Számos esetben a fertőzés megtörténik, de látható tünet nincs a növényen.
A tünetként jelentkező növénytörpülést a súlyos anyagcserezavarok okozzák. A fertőzéskor a napraforgóban jelentősen megnő, majd visszaesik a klorogénsav tartalma, továbbá erőteljesen csökken a növények auxintartalma. A gomba áttelelő formái az oospórák, amik növényi maradványokon akár évekig is megőrzik életképességüket, továbbá a fertőzés maggal is átvihető. A megfelelő nedvesség hatására az oospórák kicsíráznak, sporangiumtarót fejlesztenek, melyben makrosporangiumok jönnek létre, amiben kialakul a rajzóspóra. A rajzospórák pozitív kemotaxis révén, aktív mozgással keresik fel a csírázó napraforgó gyököcskéjét és sziklevelét, ahol csíratömlőt fejlesztenek. Az epidermiszt áttörve a gomba intercellulárisan növekszik, miközben a sejtekből vizet és tápanyagot von el hausztóriumainak segítségével. Optimális környezeti feltételek mellett erős fruktifikáció lesz megfigyelhető a növény levelének fonáki részén, amelyben a sporangiumtartók és a sporangiumok lesznek megtalálhatóak. Ezek a szél segítségével másodlagos fertőzéseket okoznak a napraforgón.
Hazánkban két új rasszt, a 704-es és a 714-est mutatták ki. A megfelelő időjárási körülmények, a szűk vetésforgó, a hanyag gyomirtás kedvez a megjelenésüknek. Az új hibridek, a nemesítői munkának köszönhetően, ellenállóságot mutatnak az új patotípusok ellen is. A kórokozóval szembeni védekezés során elengedhetetlen az integrált szemlélet, így nem hagyhatjuk figyelmen kívül az ellenálló hibridek termesztését, a megfelelő vetésváltás, a célzott fungicides vetőmagcsávázást, illetve a herbicides kezeléseket sem.
Forrás: Frank J. és Szendrő P.,(2011): A napraforgó, Szent István Egyetemi Kiadó / Bán R., Kovács A., Baglyas G., Perczel M., Égei M., Turóczi Gy. Körösi K.,(2016): Napraforgó-peronoszpóra (Plasmopara halstedii (Farl.) Berl. et de Toni) patotípusok elterjedése hazánkban. Növényvédelem 52 (8) /NAK-Balázs Viktor
Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön