Mezőgazdasági termelés

A 2021. kárenyhítési évben bekövetkezett mezőgazdasági károk után a kárenyhítő juttatás iránti kérelmet 2021. november 30-ig azon károsultak nyújthatják be, akik kárbejelentést tettek a 2021. évi kárenyhítési időszakban.

A károsult termelők 2021-ban is a megszokott módon, elektronikus úton tudják majd november elejétől benyújtani a kárenyhítő juttatás iránti kérelmüket a Magyar Államkincstár erre szolgáló internetes felületén. A kérelmet a benyújtási határidőn belül többször is be lehet nyújtani, aktualizálni, de a Kincstár és az agrárkár-megállapító szerv a 2021. november 30-án, 24:00 óráig utolsóként benyújtott kérelmet veszi figyelembe. A kárenyhítő juttatás iránti kérelemről legkésőbb 2022. március végéig születik döntés és az igazoltan károsult gazdák eddig kapják meg a kárenyhítő juttatást.

A kárenyhítő juttatás iránti kérelemben a növénykultúra tárgyévi- és referencia hozamértéke a megadott referenciaárak felhasználásával állapítható meg. Azon növénykultúrák esetén, amelyeknél a referenciaár mellett az ársávot is megadták, a számításhoz a referenciaártól eltérő, az ársávba eső és számlával, illetve termeltetési szerződéssel igazolt ár is használható.

Ha egy növénykultúrára vonatkozóan a termelőnek nem áll rendelkezésre a referencia-időszak valamelyik évére saját hozamadat, akkor a referenciahozam meghatározásához a most közzétett 2016-2020. évi átlaghozam-adatok használhatóak fel.

A 2016-2020. évi átlaghozam-adatok mellett a 2021. évi átlaghozam-adatok is elérhetőek, amely utóbbiakat kizárólag akkor kell alkalmazni a kárenyhítő juttatás iránti kérelemben, ha a termelőnek azért nem áll rendelkezésre az idei évi saját hozamadata, mert a növénykultúra betakarítási szintje nem haladja még meg az 50 %-ot. A referencia-időszak közzétett referenciaárait és átlaghozam-adatait az Agrárminisztérium adott esetben felülvizsgálhatja (pl. a végleges KSH adatok alapján). A felülvizsgált és ennek keretében módosult referenciaadatok csak a tárgyévi kárenyhítő juttatás szempontjából relevánsak és nem jogosítja fel a termelőt a korábbi kárenyhítő juttatás iránti kérelmének utólagos módosítására.

A kárenyhítő juttatás alapját a tárgyévi hozamérték és a referencia hozamérték különbsége, azaz a hozamérték-csökkenés (termelésiérték-kiesés) jelenti. A kárenyhítő juttatás összege legfeljebb a hozamérték-csökkenés 80%-áig terjedhet, amennyiben a károsult gazda rendelkezik megfelelő mezőgazdasági biztosítással. A mezőgazdasági termelő ugyanakkor a neki járó kárenyhítő juttatás felére jogosult, amennyiben az üzemi szintű referencia hozamértékének legalább felére kiterjedően – az adott kárenyhítési évre vonatkozóan – nem kötött az adott növénykultúrára jellemző aszály, belvíz, felhőszakadás, jégeső, mezőgazdasági árvíz, tavaszi fagy, őszi fagy, téli fagy vagy vihar káreseményre kiterjedő hatályú mezőgazdasági biztosítást.

A kárenyhítő juttatás iránti kérelemhez ide kattintva érhetőek el a 2016-2021. kárenyhítési években alkalmazandó referenciaárak és átlaghozam-adatok.

Amennyiben segítségre van szüksége, úgy a NAK arra kéri a gazdálkodókat, hogy keressék meg falugazdászukat.

Bővebben információ itt olvasható.

Forrás: AM Sajtóiroda

NAK/Mátyus Kornél

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám