Mezőgazdasági termelés

Ahogy a költőóriás megírta, és ahogy gyermekkorunkban könnyes szemmel mondtuk, hogy Itt van az ősz, itt van újra, S szép, mint mindig énnekem. Tudja isten, hogy mi okból Szeretem? de szeretem… Talán a legszebb őszi versünk, ami valaha íródott, mely az őszi természetet oly csodásan írja le. A verset itt most nem folytatjuk, biztatunk inkább minden gazdálkodót, olvasót, hogy valamely őszi estén mondják végig a verset. Az ősz, mint évszak a mezőgazdaság szempontjából kiemelt jelentőségű, azon keresztül, hogy ebben az évszakban takarítjuk be a terményeket, szüreteljük le a terméseket, és a növények a termőföld a gazda egy kicsit megpihen. De ugyanekkor az ősz a megújulás, az új ültetések ideje is, ami az adott növénykultúra kezdetét, termesztésben állítását is jelenti.

A szőlőültetés egyik lehetséges ideje is az őszi időszak. Igy e rövid bevezető után szeretnénk a figyelmet felhívni és néhány hasznos tudnivalóval szolgálni a szőlő, mint növény, ültetési anyagának, idejének megválasztásához.

Telepítésre kész szőlőoltványok (Fotó: Magyar Mezőgazdaság)

A szőlő a bor kizárólagos alapanyaga, és mint csemegeszőlő a magyar kertkultúra elválaszthatatlan része. A szőlő ültetési anyaga jellemzően két komponensű, melyet egy alanyfajta, ami a gyökérzetet és vagy a törzs egy részét, és egy ráoltott nemes fajta adja. Az így létrejött növényt szőlőoltványnak nevezzük. A szőlőalanyok jelentősége és elterjedése a filoxéravész, azaz a XIX. század közepe óta vannak jelen a világ és hazánk szőlőtermesztésében. A filoxéra gyökér kártevő pusztítása miatt a termőszőlőben tulajdonképpen, ez az alanyfajtákkal szemben támasztott legfontosabb követelmény. A filoxéra ellenállóság vagy érzékenység az adott alanyfajta létrejöttében részt vevő szőlőfajok anatómiai felépítésével és a gyökér szúrások nyomán okozott fiziológiai reakcióival függ össze. Az alanyfajtáinkat is fertőzi, de az előbbiek szerint az alanyfajtáink a másodlagos előkérget mélyen képezik, és gyakorta megújítják, így ennek köszönhetően a szúrások okozta sebzéseket úgymond levedlik az elhalt kéreggel együtt. A szaporításra engedélyezett alanyfajok és fajták filoxéra érzékenysége eltérő, azonban valamennyi alanyfajtánk a filoxéra ellen aktív rezisztenciával rendelkezik. A legérzékenyebbek az európai szőlő (Vitis vinifera) fajtái, ide tartoznak döntően a termesztett nemes fajtáink, melyek idővel biztosan megfertőződnek, mely aztán a növény leromlásával és pusztulásával jár.

A talajok mésztartalma a filoxéra vész előtt nem volt kérdés, mert a saját gyökéren termesztett vinifera fajták a talaj mésztartalmára nem érzékenyek. Viszont amióta amerikai alanyfajtákat használunk, amivel a filoxéra probléma megoldódott, a talaj mésztartalma már fontos kérdés, mert az alanyok eltérő módon érzékenyek. A talajok mésztartalmának vizsgálata, tehát fontos tényező, és tudnunk kell, és ennek megfelelően válasszunk alanyt a nemes fajtához, ellenkező esetben növényélettani rendellenességek léphetnek fel, mely a szőlőnövény életében és teljesítőképességében állandó, visszafordíthatatlan problémákat okoz. A talajok mésztartalmát hazánkban „magyar mészfok” -ban szokás kifejezni, mely jellemzően 0-65 fok -ig terjed. Néhány legismertebb és legjobban bevált alanyfajtáink az alábbi mésztartalom között teljesítenek optimálisan: Berlandieri x Riparia T.K.5BB (35-45 fok), Berlandieri x Riparia T.5C (40-50 fok), Chasselas x Berlandieri 41B (50-60 fok), nagyon magas 60 magyar mészfok felett pedig a Fercal alanyfajta áll rendelkezésünkre. A Berlandieri x Riparia K. 125 AA mésztűrő képessége alacsonyabb, mint az ajánlott fajtáké, de jól gyökeresedik, jó az affinitása, hazai szelektálása és a klónok értékelése Keszthelyen folyik.

Az alanyok hatását a termőfajtára is fontos ismernünk, mielőtt bármilyen fajta telepítése mellett döntünk. Az alanyfajták különböző módon hatnak a rájuk oltott termőfajták, növekedési eréjére, a megújuló képességre, ami alapvetően meghatározza a tőke élettartamát, bármilyen szakszerűen is metsszük a tőkét. De hatással van a nemes termőre fordulására a terméshozamára és a termés minőségére és a vesszők beérésére is. Láthatjuk tehát, hogy az alany mely többnyire nem látható, mert döntően a talajban” foglal helyet” mégis főszereplő a tőke életében, mert valamennyi élettani ciklust alapvetően befolyásol. Az alanyfajta tartós együttélése a termőfajtával elengedhetetlen. Az alany és a nemes összeoltását, majd egyesülését és tartós együttélését affinitásnak nevezzük. Ami nem összetévesztendő a kompatibilitással, ami röviden megfogalmazva az összeolthatóságot, azaz az alany és a nemes összeforradási képességét jelenti. Tartós együttélésről (affinitásról), csak egymással kompatibilis komponensek estén beszélhetünk. Ha a két partner (alany és nemes) nem affinis egymással, akkor hiába az összeoltás után bekövetkező oltástásforradás, az együttélés zavarainak különböző tüneteivel találkozunk, mely a termesztés folyamán állandó problémákat jelent.  Olyan ez, mint egy férfi – nő kapcsolat, hiába az együttélés erőltetése, ha a felek nem kompatibilisek egymással.

Egy esetben tekinthetünk el az alanyok használatától, ha a telepítést immunis homoktalajon valósítjuk meg, mert a 75% körüli arányban kvarcszemcsét tartalmazó homoktalajokban a filoxéra nem képes élni, ezért nem tudja ott a szőlő gyökérzetét elpusztítani. Igy az ilyen talajféleségeket, filoxérától mentes, immunis homoktalajoknak nevezzük. Azonban a gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy az ilyen tajokon is a szőlő oltványként való telepítése nagyobb vegetatív és generatív potenciált biztosít a szőlőnek.

A szőlő telepítésének az ideje hagyományosan tavasszal történik, de újabban már az őszi telepítés kezd erősödni. Ennek két oka is van, egyrészt a tavaszi munkatorlódások arra késztetik az üzemeket, hogy az őszi szüret végeztével, még a rendelkezésre álló enyhe időszakot is kihasználják telepítésre. A tapasztalatok azt igazolják, hogy az őszi ültetés még eredményesebb is lehet, mint a tavaszi. Ennek feltétel, hogy a szőlőiskolákból frissen kitermelt, nagy biológiai értékű szaporítóanyagot használjunk. Másrészt pedig, növényélettanilag is indokolt, ugyanis az új gyökerek képződése, már az ősz folyamán is megindul. A korai begyökeresedés eredményeként az őszi telepítés gyorsabban fakad, indul meg a nedvkeringés, a növekedés erőteljesebb, mint a tavaszi gyakran kedvezőtlen körülmények közti telepítés.

A költőóriás szavaival élve, Itt van az ősz, itt van újra…, bíztatunk tehát minden szőlőt telepíteni kívánó gazdálkodót, hogy bátran telepítsenek ősszel szőlőt, legyen az borszőlő vagy csemegeszőlő, amiből számtalan egyéb feldolgozott termék készíthető. A következő cikkben is várjuk a kedves olvasót, melyben az ültetési anyag előkészítéséről és a telepítés végrehajtásáról fogunk tájékoztatni.

(NAK, Komma László)

 

  

 

 

 

 

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám