Mezőgazdasági termelés

A február 15. fontos dátum a mezőgazdasági termelők számára, hiszem innentől lehet műtrágyát kijuttatni a területekre, amennyiben a talaj nem fagyott, vízzel nem telített, és összefüggő hótakaróval nem borított.

Az enyhe időjárásnak köszönhetően egyik kritérium se korlátoz most minket, ez viszont növényvédelmi szempontból okozhat majd nehézségeket.

Az egész téli időszakban elég enyhe volt az időjárás. Sajnos ez nem volt elegendő ahhoz, hogy gyérítse a kártevők állományát, de a kórokozók elleni védekezésünket se könnyíti meg.

A mezei pockok ebben az enyhe időjárásban már eléggé aktívak – bár mivel téli álmot nem alszanak -egész télen lehet rájuk számítani. Szinte bármilyen növényi maradványon megél, a növények között nem nagyon válogat. A téli időszakban nagyon jól érzi magát az őszi búza, őszi káposztarepce, illetve a lucerna táblákon.

A kultúrnövény súlyos károsítás esetén foltszerűen pusztul. Jelenlétére a folt környékén található járatokból lehet következtetni.

Védekezni ellenük jellemzően agrotechnikai eszközökkel, mint a forgatásos talajműveléssel, szántással lehet. A forgatásos, illetve a forgatás nélküli talajművelésről megoszlanak a vélemények. Mind a kettőnek meg van maga előnye és hátránya is.

Fel kell készülnünk viszont arra, hogy belátható időszakon belül előtérbe fog kerülni a forgatás nélküli talajművelés, ez a mezei pocok populációk kordában tartását nem fogja megkönnyíteni.

Milyen más lehetőségünk van még ellenük védekezni?

Kémiai védekezésre egyre kevesebb lehetőségünk lesz. Javasolt védekezési mód még a „T” fák kihelyezése, ami a ragadozó madarak „munkáját” tudják megkönnyíteni, hogy gyéríteni tudják a populációt.

Fontos kiemelni, hogy a fenntartható mezőgazdaság szempontjából még inkább előtérbe fognak kerülni az ún. „rezervoár” területek (táblaszegélyek, mezővédő erdősávok) kialakítása. Ez több szempontból is hasznosnak tekinthető, növeli a biodiverzitást, élőhelyet biztosít a különböző hasznos szervezeteknek, mint például segítheti a természetes ellenségek felszaporodását, illetve a kártevők számára is zavartalan élőhelyet tudunk biztosítani.

Ilyen területek kialakításával a mezei pocok számára is tudunk élőhelyet kialakítani, ami csökkentheti a kultúrnövényben történő károkozásukat, a gazdasági kárunkat.

NAK/Oláh Beatrix

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám