Mezőgazdasági termelés

A tavasz minden bizonnyal talán a legfontosabb évszaka a gazdálkodó embernek, azon keresztül, hogy ezen időszak alatt dől el, hogy az elvetett mag csírázásnak indul- e, amiből azután, ha a környezeti tényezők is kedvezőek, növény jön létre. A tavasz azonban nem csak a magvetések fő ideje, hanem a fák, cserjék rügyfakadásának, a levelek kibontakozásának és a virágzásnak is. Ebben az időszakban a növény valamennyi fejlődési stádiuma rendkívül fontos tényező a növény életében, és egyik fenológiai stádium sem helyettesíti a másikat. Azonban, ha különbséget kellene tennünk, akkor a tavaszi virágzás megfelelő lezajlása, mind a szemünknek, mind a későbbi termések, gyümölcsök szempontjából a legfontosabb folyamat. Tehát a tavasz a növények életében az újjászületés és a megújulás időszaka, így van ez a dísznövények esetében is, mely legalább annyira fontos kultúra, mint egyéb termesztett haszonnövényeink. Gondoljunk csak bele, a városok, települések közterületein, parkjainkban, erdőinkben és kertjeinkben, sőt a teraszaink balkonjain, ablakpárkánjainkon, belső tereinkben, szobáinkban szinte mind olyan növényekkel találkozunk, ami a dísznövényekhez tartozik. A dísznövények az ember jó közérzetének fenntartásában és az életfeltételeink biztosításában nélkülözhetetlenek, vagyis haszonnövényként funkcionálnak.

E rövid gondolattal a bevezetőben, reményeink szerint sikerült felkelteni az érdeklődést a tisztelt olvasóban és kedvet ébreszteni a dísznövények ültetéséhez, melyhez néhány hasznos javaslattal kívánunk hozzájárulni.

Dísznövények tavaszi telepítése (Fotó: Komma László, NAK)

Dísznövényeink jelentős részét magról szaporítjuk, ami látszólag egyszerű folyamat. Mindenképpen néhány mag átvágásával ellenőrizzük a mag életképességét, végezzünk a vetés előtt csíráztatási próbát, ahol ellenőrizhetjük a mag csírázási erélyét (gyorsaságát) és a csírázási százalékot. Ezen folyamatokat mindenkor végezzük el, mielőtt vetünk. Vetés előtt a magvakat érdemes vízzel felszívatni, mely fajtól függően 1-10 napig is tarthat. Sőt sok esetben még ez is kevés, számos növény magja meleg (15-20 C fok) és/vagy hideg (0-5 C fok) rétegezést is igényel változó időtartammal, mely több hónapot is jelenthet, hogy a magnyugalom megszakadjon, ami genetikailag kódolt, hogy a csírázás meginduljon.  A megfelelő aprómorzsás, ülepedett, tömörített, kellően nedves magágy kialakítására figyeljünk. A vetés mélysége fontos, többnyire a talajfelszínre vetünk, sorba, vagy teljes felületre a növényfajnak megfelelően, majd a mag átmérőjének legfeljebb kétszeresével, egyenletesen takarjuk laza közeggel, (pl. homok) a magvakat. A takarást követően tömörítsük a közeget a magvakhoz. Vannak azonban fényen csírázó magvak is, melyek takarást nem igényelnek, erre is gondoljunk. A vastag magtakarást kerüljük, mert a csíranövény a tartalékjait felélve többnyire elpusztul, mielőtt a talajfelszínre törne. A magágy a csírázásig nem száradhat ki, így folyamatosan biztosítsuk a magágy nedvesen (nyirkosan) tartását. A magágy árnyékolásáról is gondoskodjunk, mely rashel hálóval megoldható, ami védi a magágyat a gyors kiszáradástól az állatok kártételétől, majd a kelő csíranövényeket a túlzott napsütéstől.

Gyökeres dísznövények estében különbséget kell tennünk, hogy szabadgyökerű vagy földdel burkolt, edényes növényt ültetünk. A cikk megjelenésekor szabadgyökerű növényt már nem tanácsos ültetni. Fák esetében az ágakat, vesszőket 2/3-ukra vágjuk vissza, sudaras korona esetén a vezérág emelkedjen a többi ág fölé. Mindenkor vegyük figyelembe a növény talajigényét, savanyú talajt igénylő növény esetén gyakran teljes talajcsere szükséges (tőzeges földkeverék), melyet agroszövettel béleljünk ki, így a későbbi visszameszeződés elkerülhető. Tápanyag-utánpótlásnál alkalmazzuk a több hónapos hatástartalmú, szabályozott tápanyag leadású (foszfor túlsúlyos) műtrágyákat. Több évig edényben tartott növényeknél a gyökerek körbefutását akadályozzuk meg, 3-4 helyen vágjuk át a földlabdát és kicsit bontsuk meg. Az ültetéskor a földlabda teteje a talajszinttel egy síkban legyen, vagy a gyökérnyakkal egyvonalban. A mély ültetés gyökérfulladást és oltvány estén az alany nemkívánatos legyökeresedését okozhatja. Az öntözés kiemelten fontos az eredés érdekében, legalább a vegetációs időszak végéig, nem bízhatjuk a természetre, így csapadéktól függően (10 mm alatt) szabadföldben hetente öntözzünk. Edényes növényeket a földlabda száradásától függően.

NAK/ Komma László

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám