Mezőgazdasági termelés

Az esőtől szépen kizöldültek a kertek. Előkerültek a fűnyírók és már a permetezőgépek sem pihenhetnek. Ahogyan az várható volt feléledt a tafrina is. Amennyiben marad a meleg, akkor már nem terjed tovább, lásd az idei 5. felhívást. A szilvának saját tafrinája is van, a fotón négy beteg, torz bábaszilva vesz körül az egy szem egészséges gyümölcsöt.

Fotó: Bábaszilva, Zsigó György (május 11.)

A szórványos kis esőktől, a hajnali párától folyamatosan nedvesek a levelek és a meleg is megérkezett (mára 32 0C-t is ígértek), az almatermésűek varasodása most robbanásszerűen terjedhet. Az érzékeny fajtákon megelőzésképpen permetezni kell, lásd Almatermésűek növényvédelmi felhívása.

Az idei hűvös és csapadékos tavaszon a csonthéjasokat súlyosan fertőzte a virágfertőző monília gomba. Már csak a metszőolló segíthet, minél gyorsabban vágják vissza a száradó ágakat.

Három éve egy három perces kisfilmet is forgattunk a moníliáról, melyben már és a cseresznyelégy elleni védekezésről is szólok.

Az idén is felállítottuk azokat a csapdákat, melyekkel legfontosabb gyümölcskártevők rajzását tudjuk követni. Budapesten, Budakalászon, Győrben, Debrecenben, Maroslelén és Siklóson működtetik ezeket az előrejelző eszközöket a lelkes kollégáim. Nem érdemes sűríteni a megfigyelő kertek számát, mert igazán pontos tájékoztatást úgyis csak a saját kertünkben felállított csapdáktól várhatunk. Általános tájékoztatásra, a figyelem felhívására viszont kiválóan használhatóak az országos adatok. Érdemes most is megnyitni a táblázatot valamelyik szponzorunk honlapján vagy akár itt. Gyakorlatilag az összes molykártevő megjelent!

Lassan készülhetünk a molyok elleni védekezésre is. Nem kell elsietni a védekezést. Egyrészt, mert kezdetben csak a hímek repülnek, másrészt, mert még nem kapták meg a tojások azt a hőmennyiséget, ami a lárvák kifejlődéséhez kellene. (Aki egy kicsit el szeretne mélyedni a feromoncsapdák használatában, annak érdemes követni dr. Hári Katalin kolléganőm hőösszegszámításos heti leveleit. Kati heti „jelentéseit” és az eddigi webkamerás munkáját, egy diaképes előadását és a webkamera fotóját megtalálják itt.)

Megnőtt a biológiai készítmények száma a gyümölcsmolyok elleni rovarölők között. Ezekben gyakran élő szervezeteket találunk pl. a Bacillus thuringiensist vagy a Cydia pomonella Granulovirust, de a Neemfa terméséből is készítettek egy növényvédő szer hatóanyagot. Felhasználásuk néha nehézkesebb, de általában 0 nap é.v.i.-vel rendelkeznek és környezetbarát szerek.

Hagyományos rovarölő hatóanyagok is vannak, pl. a klórantraniliprol, a spinozad, stb. Jó hír, hogy a tau-fluvalinat tartalmú készítmény újra megjelent a gazdaboltokban. Nagy előnye, hogy a méheket kíméli.

Sokan választják majd a felszívódó acetamipridet, melyhez erős fertőzésnél keverhetnek egy gyors hatású kontakt piretroidot is a felületen tartózkodó kis hernyók miatt. A repülő molylepkékre pedig riasztó hatással vannak ezek a készítmények. A piretroidok családjában több hatóanyagot is találunk pl. a deltametrin, a cipermetrin, a lambda cihalotrin stb.

A felsoroltak hatóanyagokból gyártják az almatermésükben, a szilvában, a kajsziban, szőlőben és az őszibarackban a molyokra engedélyezett rovarölő szereket.

„Hányszor kell permetezni, hogy ne legyen kukacos a gyümölcsöm?” - kapom a kérdést gyakran. Erre a kérdésre nem tudok válaszolni. A szélsőséges időjárás és több molyfaj elhúzódó rajzása miatt már nem lehet naptárhoz kötni a permetezéseket. Máshogyan kell megtervezni egy fogékony vagy korán érő fajta és egy elhanyagolt szomszédsággal rendelkező kert védelmét. Sűrűbben kell védekezni, ha „tökéletes” csak 1-2 %-ban rágott termést szeretne a kertész és akkor is, ha csak kontakt szereket használ. A válaszadásban segítenek az előrejelző eszközök, a növényorvosok előrejelzései, de végül csak a gazda tudja meghozni a döntést.

Egyes ültetvényekben, ahol az árbevétel miatt kénytelenek „fényesen csillogó első osztályú almát előállítani” 20-24 permetezéssel is számolnak évente. A hobbikertészek a frissen leszedett gyümölcsből ki tudják vágni a hernyójárta részeket és a cefrébe sem kell a tökéletes termés. Ne akarjuk utolérni, lekörözni a profi termesztőket.

Fotó: Varsás csapda, szexferomon csapda, fénycsapda, Zsigó György

Zsigó György, NMNK

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám