Mezőgazdasági termelés

A szőlőt jellemzően több évtizedre szokás ültetni, mert igen hosszú életű növény, gyorsan fiatalítható és nagyon jó megújulóképességgel is rendelkezik. Egy dolgon azonban azt gondolhatnánk, hogy nem tudunk változtatni, miután adott helyhez kötött állókultúra: hogy kivágása nélkül más fajtára lecseréljük.

Azt, hogy miért szükséges egy szőlőfajtát lecserélni, annak több oka is lehet. Egyrészt a kertészeti növények, így a szőlőnövény esetében is érvényesülnek piaci elvárások, divatirányzatok, trendek, melyeket akarva – akaratlanul is követnünk kell, különben a leszüretelt szőlő termésének értékesítésében és feldolgozásában is komoly problémákkal szembesülhetünk. A jó hír az, hogy a későbbi problémákat elkerülhetjük, azonban ehhez egy másik kertészeti ágazatot kell „segítségül” hívnunk: a faiskolai termesztés speciális területét, és a helybenoltás gyakorlatát kell alkalmaznunk.

Büszkék lehetünk rá, hogy a mezőgazdaságban, a kertészeti növénytermesztésben, azon belül is a faiskolai termesztésben alkalmaztak először az emberiség történetében szervátültetést. Ez a gyakorlatban az oltást jelenti, melyet megfelelő kompatibilitású, különböző növényi szervek, egymásba ültetésével – oltásával érik el. Így a szőlő esetében is, az ültetvényben vagy házikertben meglévő fajtát átolthatjuk, pontosabban helybenolthatjuk bármilyen egyéb szőlőfajtával.

A helybenoltást alkalmazhatjuk egyrészt kedvezőbben értékesíthető termést adó fajták, vagy vegyes fajtájú ültetvényekben a bekeveredett idegen fajtájú tőkék átoltására. Másrészt kedvezőtlen biotípusú (pl. rúgós, madárkás, rendellenes virágú) tőkék, az adott ökológiai viszonyok között rosszul teljesítő fajták átoltására, pótlásra ültetett alanytőkék beoltására, vagy az oltványtőkék egyéb okok végett lepusztult nemesrész alatt kihajtott alany beoltására. De megismert és megkedvelt régebbi vagy újabb fajta, ültetvényben vagy kertben történő leoltására is. A helybenoltás a fent említett lehetőségeken kívül, a teljesség igénye nélkül, még számos növényélettani sajátossággal is bír. A jellemzően idős tőkék árnyékában a hagyományos gyökeres oltványvesszők eltelepítve nem képesek kellően fejlődni, ami gyakran a pusztulásukat is okozza, viszont a mellette lévő ugyanolyan korú és gyökérzetű tőkét felhasználva és ráoltva a nemes fajtát, semmilyen hátrány nem jelentkezik.

A helybenoltásra többféle oltásmódszert használhatunk, azonban többségéhez az oltást megelőzően több technológiai folyamat elvégzése is szükséges.

A cikkben jelen időponthoz igazodva a fiatal hajtásba oltást (azaz zöldoltást) mutatjuk be, mely július elejéig készíthető. Ennek is egy viszonylag egyszerűbb módozatát ismertetjük, mely komolyabb előkészületeket kevésbé igényel és kisebb kézügyesség estén is jó eredést biztosít. Ilyen a szőlő zöldoltása héj alá oltással, mely fásodottabb hajtásba is végezhető. A kiválasztott hajtásról egy tőkébe 2 -3 hajtásba is olthatunk, a hónaljhajtásokat (a levelek tövében lévő rügyekből nőtt hajtások) tőből távolítsuk el, (de a leveleket meghagyjuk), hogy növekvő rész a majd beoltott oltóhajtáson kívül ne legyen a beoltandó hajtásba. A kívánt oltási magasságba a szárcsomó (rügy) felett, mely rügyet eltávolítjuk éles késsel, kb. 4 cm-es csonkot metszünk a rüggyel ellentétes oldal felé 30 fokos lejtéssel. A szárcsomó felett a csonkon az eltávolított rügy helye felett, vele azonos oldalon, a farészig hatoló hosszanti vágást készítünk oltókéssel, majd a kést jobbra – balra mozgatva a héjat felpattintjuk. Ezt követően a korábban megszedett nemes oltóhajtást, mely az alanyhajtással legfeljebb azonos vagy vékonyabb vastagságú, az oltócsapon a rügy alatt és a rüggyel ellentétes oldalon a hajtás vastagságánál 3-4 szer hosszabb ferde metszlapot készítünk egyetlen vágással. Az oltócsap rügye felett 2-4 cm csonk maradjon. A megvágott oltócsapot a felvágott alany héja alá toljuk, annyira, hogy a csonk vége és a metszlapnak az oltócsap rügyéhez közelebb eső vége találkozzon. Így jól összeforr az alanyhajtás az oltóhajtással. Az oltócsap héj alá tolása után az oltást műanyag oltószalaggal szorosan légmentesen bekötjük az oltás aljáról indulva, úgy, hogy az alany ferde metszlapjának a végét is fedje az oltószalag. Az oltást paraffin emulzióval lekenjük a párolgás csökkentése végett, és szőlőlevéllel takarjuk az oltást a kihajtásig a tűző nap ellen. Végezetül a beoltott hajtást támaszhoz kötjük. Az oltás megeredése után is rendszeresen távolítsuk el a vegetáció végéig az alanyból előtörő hónaljhajtásokat.

NAK/ Komma László

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám