Mezőgazdasági termelés

A tudatos betakarítási folyamatnál a szalmát a kombájnnal szecskázva és szétterítve kell elkezdeni.

Hazánk több, mint négy millió hektár szántóterületén átlagosan közel 88%-án gabonaféléket, szemes és silókukoricát, napraforgót és őszi káposztarepcét termesztenek. A gabonafélék, az ipari és takarmánynövények szervesanyag-produktuma átlagosan a 8-10 tonnát is elérhet hektáronként. E szervesanyag-tömeg jelentős tápelem-tartalommal is rendelkezik, melynek egy részét a termés betakarítással eltávolítjuk, másik része viszont a termőterületen marad, amelyet tarlóbontással visszaforgatunk a talajba.

A szervesanyag lebontása során jelentős mennyiségű, a növények számára felvehető makro elem kerül vissza a talajba hektáronként a gyökér és szármaradványokkal.

Jelentős, forintban is kifejezhető gazdasági érdekünk fűződik e melléktermékek talajba juttatásához, hogy a bevitt műtrágya mennyiségeket mérsékeljük. De nem elhanyagolható a maradványok bontásával a talajba visszajuttatott mikroelemek mennyisége sem.

Napjainkra egyre inkább tudatosult, hogy a mezőgazdaság a világ minden részén a belterjes gazdálkodás irányába haladt az élelemhiány leküzdése érdekében, és ennek következtében egyre intenzívebben jelentkeznek a környezetre káros hatások. Úgy tűnik, hogy a talaj ősidők óta fennálló természetes (tápanyagbevitel és -kivonás) egyensúlya felborult, visszaállítására, környezetbarát termékre és technológiára van szükség. Azon termesztési eljárások, amelyek a természetes adottságok kihasználásával biztosítják egy területen a fenntartható növénytermesztést adják a megoldást.

Az állattenyésztés visszaszorulásával egyre kevesebb szerves trágya kerül a talajokba. Köztudott, hogy a N alapú műtrágyák savanyítják a talajt és a humuszképződés és -tartalom csökken, így a talaj nitrogénforgalma romlik. Az alacsonyabb pH azonban nem teremt optimális életfeltételeket a talajlakó baktériumok számára, a számuk leredukálódik, ami maga után vonja azt, hogy a kötött K és P nehezebben elérhető a növények számára. A talaj víz- és tápanyagmegtartó képessége jelentősen csökken, levegőtlenné, nehezen művelhetővé válik.

A betakarítással elszállított termés-tápanyagveszteség és a maradó holt szervesanyag-tömegben felhalmozott ásványi anyagok visszapótlódnak-e a talajba, s ez a szervesanyag-tömeg milyen ütemben vesz részt a humuszképződési folyamatokban. Az elpusztult növénytömeg (biomassza) irányított bontásával a talajok N, P, K és mikroelemek hiánypótlását tekintik elsődlegesnek, amely mennyiségek teljes mértékben tudják helyettesíteni az őszi alaptrágyázási igényeket. Azaz a nyári szármaradványok irányított bontatásával egy menetben biztosítjuk ezt, így nem kell őszi műtrágyára költeni, az ára így a zsebben marad és a területre jutó nyereséget, jövedelmet növeli.

A szármaradványoknak a humuszképződésben betöltött szerepe is jelentős.

A cellulóz tartalmú biomassza, lignocellulózok, a növény fajtájától és érettségi fokától függően eltérő mennyiségben tartalmaznak cellulózt, hemicellulózt és lignint. Ezek adják a szárazanyag 85-90 %-át. A lignocellulózok jellemzően 40-50 % cellulózból, 25-30 % hemicellulózból és 15-20 % ligninből állnak, melyek mellet a cellulóztartalmú növényi maradványokban ásványi anyagok, olajok, fehérjék, egyéb poliszacharidok is megtalálhatók. Ezek feltáródása, humifikálódása a növény számára biztosít folyamatos, kiegyenlített tápelem és tápanyag ellátást. A hazai cellulózbontó baktériumkészítmények olyan törzseket tartalmaznak, melyek képesek a lignocellulóz és hemicellulóz hatékony bontására.

E készítmények segítségével a forgatásos és a forgatás nélküli talajművelés során is biztosítani lehet az amúgy jelentős tápelem-tartalommal rendelkező szár és gyökérmaradványok megfelelő mértékű lebontását.