Mezőgazdasági termelés

Hamarosan véget ér Olaszország számára a csemegeszőlő export, mivel az eltarthatósági idő már nem teszi lehetővé, hogy a cégek a legtávolabbi európai piacokra szállítsák a termést. Claudio D'Alba, a gyümölcsöket és zöldségeket az egész európai kontinensre exportáló pugliai Plantis Group vezérigazgatója elmondta, hogy "körülbelül 1-1,5 hét múlva be kell fejezzük a szezont, annak ellenére, hogy Skandinávia és a balti országok továbbra is kérnek csemegeszőlőt. Azonban 4-5 napba telik, amíg a gyümölcs eléri ezeket a célállomásokat, valamint a polcon tarthatósági idő már nem olyan, mint egy hónappal ezelőtt, különösen, ha a piros vagy kék fajtákról van szó. Az időjárás is befolyásolta a minőséget, mivel a hőmérséklet magas volt, magas páratartalommal az éjszaka folyamán. A mennyiségek nem rosszak, de nem bízhatunk az eltarthatóságban. A kimenő mennyiségek racionalizálásával igyekszünk minden ügyfelünk kedvében járni. El akarjuk kerülni a reklamációkat és a lehető legjobb minőséget akarjuk szállítani. Az első tengerentúli csemegeszőlő szállítmányok azonban már elkezdtek beérkezni, bár egyelőre nincs nagy érdeklődés irántuk, mivel az értékesítési árak még mindig nagyon magasak. Az európai vásárlóknak hamarosan választaniuk kell: vagy Dél-Amerikából veszik a jobb minőségű, de többe kerülő gyümölcsöt, vagy továbbra is az olaszt választják, amelynek rövidebb az eltarthatósága, de az ára is alacsonyabb."

"Ez egy nehéz szezon volt a lánc minden szereplője számára, nem csak a termelőknek. Egy ilyen nemzetközi gazdasági környezetben, amelyet a bizonytalanság és a takarékosságra való hajlam jellemez, nem volt könnyű megtalálni a megfelelő értékesítési csatornákat és kielégítő árajánlatokat kapni. Az értékesítés kezdettől fogva lassú volt, az árak 10-15%-kal alacsonyabbak voltak, mint az előző szezonban. Ami elszomorít bennünket, az az a tény, hogy a minőség idén kiváló volt, mind a fürtök és a csemegeszőlő méretét, mind a cukortartalmat tekintve. A termés nagy része azonban a pincékbe került."

Forrás: freshplaza.com

NAK/ Csép Adrienn

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám