Mezőgazdasági termelés

Szenved az EU paradicsomtermesztése az energiaárak miatt, emiatt Észak-Európában nyolcadára csökkent az üvegházi termelés, ezzel szemben Ázsia és Afrika melegebb országaiból megnövekedett az export. A várt karácsonyi árcsúcs elmaradása tovább rontotta a tavaly év végi árréseket számos termelő országban, amely hatással van az idei évkezdésre is.

De nem csak az idei évben mutatkozik meg visszaesés, az egyik legnagyobb exportáló, Spanyolország exportja az elmúlt öt évben január és október között 25,22%-kal csökkent, míg a Marokkóból származó paradicsomimport 51,29%-kal nőtt. Ahogyan gyengül Spanyolország piaci exportpiaci helyzete, úgy erősödik Marokkóé.

Spanyolország a 2018 januárja és októbere közötti 644,54 millió kilogramm paradicsom exportjáról 2022-ben 481,99 millió kilogrammra csökkent ugyanebben az időszakban, azaz 162,54 millió kilogrammal kevesebbet, mint öt évvel ezelőtt. Ugyanekkor a Marokkóból származó spanyol paradicsomimport 22,82 millió kilogrammal nőtt, a 2018-as 44,47 millió kilogrammról 2022 januárja és októbere között 67,28 millió kilogrammra.

Szerencsére a spanyol paradicsomexport ára az elemzett évek során emelkedett, ami azt jelenti, hogy bár a mennyiségek csökkentek, a bevételek növekedtek: a 2018 első tíz hónapjának 727,51 millió eurójáról 871,16 millió euróra 2022-ben. Az átlagár 0,68 euróval javult kilónként, 1,13 euróról 1,81 euróra kilónként. A Marokkóból vásárolt paradicsom átlagára szintén emelkedett, bár kisebb mértékben, a 2018-as kilónkénti 0,95 euróról 2022-re 1,21 euróra, ami kilónként 0,26 eurós növekedést jelent.

Folyamatosan erősödik a marokkói termelés

A piaci behatolási stratégiának köszönhetően a kieső piacok helyét átveszi Marokkó. Emellett az EU-val aláírt szabadkereskedelmi megállapodás értelmében a marokkói exportált paradicsom vámok nélkül kerül az európai piacra. Európát három napon belül ellátják teherautókkal Tanger földközi-tengeri kikötőjén keresztül, és 2-3 órás hajóúttal Spanyolországban, az EU-ban van az áru.

A marokkói paradicsomexport növekedése összhangban van számos állami stratégiával, köztük a ’Green Generation’ tervvel, amelynek célja a marokkói mezőgazdaság fellendítése és az ágazat exportjának növelése. 2022 novemberében a Marokkói Gyümölcs- és Zöldségexportáló Termelők Szövetsége (APEFEL) bejelentette, hogy megduplázza a paradicsomexportot. Noha ez a terv lehetőséget kínál Marokkónak a mezőgazdaság hozzáadott értékének növelésére és a devizabeáramlás növelésére, jelentős kihívásokkal néz szembe, elsősorban az éghajlat okozta vízhiány miatt.

A fő termelő régiók szezonalitása jellemzi a marokkói termelése, a korai paradicsomot üvegházakban termesztik a déli Souss-Massa és a középső Doukala-Abda régiókban. A termelés elsősorban az EU-ba, Ukrajnába, Oroszországba és Kanadába irányuló exportra irányul. Az északi régióban, Moulouya, Temara-skhirat és Casablanca régiókban a paradicsomot többnyire szabadföldön termesztik, és a nemzeti és afrikai piac ellátására használják.

A korábban felsorolt fő export piacok mellett Franciaország, Spanyolország, Oroszország, Hollandia, Egyesült Királyság, Dánia, Szenegál és Mauritánia importál Marokkóból paradicsomot. Franciaország a legnagyobb marokkói paradicsomimportáló ügyfél 353,8 ezer tonnával, amelyet Spanyolország és Oroszország követ 53,9, illetve 43,5 ezer tonnával. A marokkói paradicsom negyedik és ötödik legfontosabb célországa Hollandia és az Egyesült Királyság 49,2, illetve 30,00 ezer tonnás mennyiséggel. Marokkó exportja Mauritániába és Szenegálba egyaránt 21 ezer tonnát tett ki 2020-ban. A minőségellenőrzés és tanúsítás megegyezik az EU-ban alkalmazott minőségellenőrzési rendszerekkel. A legtöbb exportőr a következő tanúsítványokkal rendelkezik: BRC, FSMA, COC, ISO 22 000, IFS, IGP, Global GAP, GRASP, Tesco Nurture, SMETA, AB (Agriculture Biologique).

Marokkó a leggyorsabban növekvő ország az exportértéket tekintve. Az ország 2010-ben 299 millió USD értékben exportált. Azóta az ország szinte folyamatosan elérte vagy felülmúlta a korábbi éveket, és 2019-ben 765 millió USD értékben exportált paradicsomot, ami 155%-os növekedést jelent. 2019-től az ország tulajdonképpen a negyedik legnagyobb paradicsomexportőr a világon, a legnagyobb Afrikában és a második legnagyobb a Földközi-tenger térségében, közvetlenül Spanyolország mögött.

A 2023-as év eleje

Spanyolországban alacsonyak az árak, de pozitívak a kilátások. Almeriában az idei szezonban nőtt a paradicsom vetésterülete. A termelők több fürtös koktél paradicsomot és kevesebb különlegességet ültettek. A bogyós kerek paradicsom vetésterülete is csökkent, mivel ebben a szegmensben Marokkó folyamatosan teret nyer. Az eddigi szezon nagy részében tapasztalt magas hőmérséklet miatt a nagyobb most a kártevő nyomás, mint a megszokott.

Az export szezon októberben kezdődött Almeriában, az árak továbbra is alacsonyak és általában véve kiábrándítóak a várakozásokhoz képest. Bár a növekvő marokkói termelés nyomást gyakorolt a spanyol paradicsomra az európai piacokon, ezen vámproblémák léptek fel a spanyol határokon Algeciras kikötőjében, ami visszatartja a marokkói paradicsomszállítmányokat, és a piacokon kezd érezhetővé válni a paradicsomhiány. Egyes exportőrök attól tartanak, hogy a probléma megoldása után a jövő héten a piacokat eláraszthatják a marokkói áru. Mindazonáltal a spanyol paradicsomexportőrök jó januári és februári hónapokra számítanak, nagy kínálattal.

Az EU fő paradicsomexportőrei

Hollandia volt az EU vezető exportőre 2022. január 1. és október 31. között 557,88 millió kilóval (azaz 19,46%-kal kevesebb, mint öt évvel ezelőtt), 1 095,84 millió euró értékben és 1,96 euró/kg átlagárral. Spanyolország a második helyen végzett 424,48 millió kilóval, 791,74 millió euróval és 1,87 euró/kg átlagárral. Marokkó a harmadik helyen végzett 404,99 millió kilóval, 637,94 millió euró értékben és 1,58 euró/kg átlagárral. A prognózisok alapján Marokkó hamarosan átveheti Spanyolországtól a második legnagyobb Európai exportőr szerepét.

NAK/ Katona Petra

Források:

https://www.tridge.com/market-guides/MA-tomato

https://hortoinfo.es/exportacion-importacion-tomate-espana-marruecos/

https://www.freshplaza.com/europe/article/9491789/global-market-overview-tomatoes/

https://www.moroccoworldnews.com/2023/01/353682/morocco-may-soon-overtake-spain-as-europe-s-biggest-tomatoes-supplier  

https://www.freshplaza.com/europe/article/9496875/morocco-almost-equals-volume-of-spanish-tomatoes-sold-in-the-european-union/

 

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám