Mezőgazdasági termelés

Az ültetés már mindenütt befejeződött, a Földközi-tengertől délre megkezdődött a betakarítás.

Egyiptom

A betakarítás rendben halad. Nagyon meleg volt az időjárás, átlagosan 40°C, így az előrejelzés körülbelül 5%-kal csökkenhet.

Franciaország

Az ültetés június 21-én fejeződött be, összesen 2400 hektáron, amelyből valószínűleg kevesebb, mint 300 hektár bio. A viharos tavaszi időjárás (hideg, eső, jégeső) kedvez az alternária és a különböző bakteriózisok kialakulásának. A betakarítás délkeleten július 18-án, délnyugaton pedig augusztus 5-10. körül kezdődik. A bogyók jobban fejlődnek, mint azt június elején gondolták, a termés várhatóan 170 000 és 180 000 tonna között lesz.

Görögország

Az időjárás továbbra is kedvező, a hőmérséklet 33-37 °C körül mozog, a termés jól fejlődik. Korai termés várható, az első üzemek július 15-én, a többi július 20-a körül nyílnak meg. Mivel tavasszal kevés csapadék esett, már most aggályos a 2025-ös termés vízellátottsága.

 Magyarország

Az előrejelzés változatlanul 125 000 tonna, bár június első felétől különböző kórokozók jelentek meg (pl.: fitoftóra), a gazdák védekeznek ellenük.

 Irán

A betakarítás nemrég kezdődött a déli országrészben. A jelenlegi nagyon meleg időjárás (40-42°C) okozhat némi napégést. A termelés a tavalyihoz hasonlóan várhatóan 2 millió tonna körül alakul, de az előrejelzés a betakarítás előrehaladtával módosulni fog.

Olaszország

Északon – Piacenza térségében - a nagyon csapadékos tavasz miatt csak július elején fejeződött be az ültetés. A betakarítás 7-10 napos késéssel kezdődik, a mennyiségek nagy része szeptemberben lesz elérhető. Az előrejelzés nagyon bizonytalan az időjárási helyzet miatt, amely idén különösen bonyolult. Jelenleg 2,8 millió tonna tűnik a maximális mennyiségnek (akárcsak tavaly), amelyet csak a szezon második felében fennálló kedvező időjárási körülmények között lehet majd elérni. Délen nincsenek változások. Az egyetlen kétséges tényező a vízellátottság Pugliában a szezon végén.

Portugália

Júniusban hideg volt az időjárás, a hónap utolsó hetében némi esővel. Július eleji viharok elárasztottak néhány földet, aminek teljes hatása még nem ismert, sajnos ez kedvezhet betegségek kialakulásának is. Az időjárás 30-33°C körüli, az előrejelzés kedvezőnek tűnik. A betakarítás későn, augusztusban kezdődik, és későn is fog befejeződni, mivel az utolsó beültetett területeken még nagyon kicsik a növények. A terméselőrejelzés egyelőre változatlan marad.

Spanyolország

A heves esőzések és viharok (akár 40 mm) nem okoztak közvetlen károkat, de kedvezhetnek a betegségek kialakulásának.  A késői ültetés és a késő tavaszi hideg időjárás miatt a betakarítás későn kezdődik, Andalúziában július 18. körül, Extremadurában július végén-augusztus elején, északon pedig augusztus 10-15. körül. Az előrejelzés nem változik.

Tunézia

A betakarítás június 19-én kezdődött, július 1-jéig a 20 működő üzem már 224 000 tonna paradicsomot dolgozott fel, főként Kairouan (a központban) és Cap Bon régiókból. A 2024-ben beültetett terület 13 200 hektár.

Törökország

Az előrejelzés változatlan marad. Az eddigi időjárás jó volt, betegségek nélkül. A gyáraknak július 10-től kell kinyitniuk délen, augusztus első hetének vége felé pedig Bursa régióban.

Ukrajna

Az ültetés a becslések szerint 6200 hektáron befejeződött. Eddig nem voltak nagy problémák, az időjárás eddig jó volt, és az előrejelzés továbbra is 600 000 tonna. A betakarítás augusztus második hetében kezdődik.

Forrás: tomatonews.com

NAK / Csép Adrienn

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
  • Egyéb NAK megkeresésNAK együttes védjegy használata, Jogsegélyszolgálat, Közérdekű adat megismerési iránti igény, Közhiteles adatbázisban való adatjavítás kérés, Védjegy bejelentés, Egyéb (Egyéb típusú ügy(menet) indítása előtt kérjük, győzödjön meg róla, hogy fenti választható űrlap kategóriák között, nincs-e megfelelő, mert konkrét ügytípus választással az ügyintézési idő jelentősen csökkenthető!)
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám