Mezőgazdasági termelés

A FruitVeB és a Nemzeti Agrárkamara közös szervezésében nagy érdeklődés mellett, közel 100 gazdálkodó részvételével zajlott az idei év második hagyma rendezvénye, a tavaszi vetésű hagyma fajtabemutatója és növényvédelmi szakmai napja Kamuton, a Földesi család hagymatábláján.

 A kísérleti ültetvényeken bemutatott, tavaszi vetésű vörös, lila és fehér hagyma fajták ismertetése során a klasszikus sikerfajták, mint pl. az ’Elenka’ és a ’Pantano’ mellett a jelenleg még kevésbé ismert és elterjedt, újabb fajták is megtekinthetők voltak. A bemutató során nyilvánvalóvá vált, hogy a hazai hagymatermesztők számára igen nagy és változatos, minden piaci igényt kielégítő fajtaválaszték áll rendelkezésre. A gazdálkodók számos, Magyarországon igen magas hozam mellett sikeresen termeszthető, megbízható minőséget eredményező fajta közül választhatnak.


Résztvevők a tavaszi vetésű hagyma fajtabemutatón Kamuton

A fajtabemutatót követően a szakmai nap gyomirtási és kórtani konzultációval, illetve az aktuális növényvédelmi teendők ismertetésével folytatódott. A növényvédelmi előadások kiemelt témája volt a hagyma sztemfíliumos fertőzése. A széllel terjedő Stemphylium botryosum a hűvös csapadékos időt kedveli, jellemzően hagymaperonoszpóra (Peronospora destructor), botritisz (Botrytis sp.) vagy alternáriás betegségek (Alternaria porri) után másodlagos kórokozóként jelentkezik. Rendkívül sok tápnövénnyel rendelkezik, mind gyomnövényeken, pl. Solanum nigrum, Datura stramonium, mind kultúrnövényeken, pl. napraforgó, szója szaporodik.

A tápnövények jelenlétén és az időjáráson túl a fertőzés terjedését számos tényező befolyásolja:

  • Fajta: a korai fajták érzékenyebbek
  • Öntözés: minél hosszabb ideig nedves a levélfelület, annál nagyobb a fertőzés veszélye és annál súlyosabb fertőzés alakulhat ki
  • Tősűrűség: a nagyobb egyedszám kedvezőtlenül hat a fertőzés kialakulására
  • Kártevők jelenléte: pl. a tripsz fertőzés nagy mértékben súlyosbítja a fertőződést

A növényvédelmi előadásokat követően Varga István, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara hagyma munkacsoportjának vezetője és FruitVeB alelnök számolt be a hagyma aktuális piaci helyzetéről, illetve a várható kilátásokról. Hangsúlyozta, hogy az EU hagymapiacát továbbra is az alacsony, 0,18-0,20 EUR/kg közötti árak jellemzik és valószínűsíthető, hogy ez a tendencia az elkövetkező 4-5 évben nem fog változni.

Ezzel egyidejűleg a hagyma kereskedelme egyre nagyobb mértékben lesz globális jellegű: számos EU-n kívüli ország, így pl. Törökország, Irán, Pakisztán egyre nagyobb volumenben termel hagymát, amely az utóbbi időszakban végbement technológiai fejlődés következtében a világ bármely pontján értékesíthető. Ugyanakkor a hazai hagymapiacról 50-60 ezer tonna áru hiányzik évente, így a termelők számára a hazai kereslet kielégítése, ellátása is perspektivikus piaci lehetőséget jelent. Varga István összefoglalója szerint a jövőben a saját piacunk megtartása, illetve a termelési színvonal fenntartása, illetve emelése a cél.

 

NAK / Dr. Kozak Anita

 

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám