Mezőgazdasági termelés

Szeptember elejére mind műholdas, mind termelői adatszolgáltatáson nyugvó agrárkamarai termésbecslési adatok rendelkezésre állnak a hazai kukorica és napraforgó esetében. Előbbinél az elmúlt 15 év harmadik legalacsonyabb termése várható 5,1 millió tonnával, de ez mennyiségileg fedezi a hazai felhasználási igényeket.

Vármegyénként is bemutatásra kerül a 2024. évi vetésterület és az aszálykárra bejelentett területek nagysága, valamint a becsült terméshozam és termésmennyiség, az adatokból pedig látszik a jelentős különbség hazánk egyes tájainak helyzete között. A nyári aszály az egész délkelet-európai régiót felperzselte a műholdas adatok alapján.

Az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontja (JRC) augusztus közepi adataival a műholdas elemzés alapján a júliusban becsültekhez képest kukorica esetében 6,46 tonna/hektárra, napraforgó esetében 2,7 tonna/hektárra módosította a július közepi 6,77 tonna/hektár, illetve 2,73 tonna/hektár terméshozam előrejelzését Magyarországra nézve.

Az augusztus közepét követő időszakban régiónk időjárása továbbra is kedvezőtlenül alakult, így a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szeptember 3-i végleges termésbecslése megerősíti a már augusztusban is látható folyamatokat. A végleges, termelői adatszolgáltatáson nyugvó becslés alapján kukoricánál 874 ezer hektárról 5,9 tonna/hektár országos átlaghozammal 5,15 millió tonna termés, napraforgónál 680 ezer hektárról 2,54 tonna/hektáros országos átlaghozammal 1,72 millió tonna termés várható idén.

A kukoricatermés mennyiségileg fedezi a hazai felhasználási igényeket.

Országosan a 874 ezer hektár kukorica területből 214 ezer hektár után tettek a gazdálkodók aszálybejelentést, napraforgó esetében a 680 ezer hektárból 125 ezer hektár után. Előbbi esetében az alábbi link alatt táblázatban vármegyénként is bemutatásra kerül a 2024. évi vetésterület és az aszálykárra bejelentett területek nagysága, valamint a becsült terméshozam és termésmennyiség. A legalacsonyabb termésátlag Csongrád-Csanád vármegyében került jelzésre 4,1 tonna/hektárral, a legmagasabb átlaghozam pedig Vas vármegyében 8,3 tonna/hektárral.

Már előrehaladottan zajlik a napraforgó betakarítása, és megindult a kukoricáé is, hetekkel korábban kezdődött a betakarítás. A jelenlegi kilátásokhoz képest majd a végleges betakarítási adatok nyújtanak pontosabb képet, de az már biztosan kijelenthető, hogy az aszály nagyon jelentős károkat okozott a hazai kukoricában és napraforgóban. A KSH adatai szerint az elmúlt 15 évet tekintve egyedül 2012-ben (4,8 millió tonna) és 2022-ben (2,8 millió tonna) volt ennél alacsonyabb a kukorica terméskilátása Magyarországon, amelynek 6,3 és 8,4 millió tonna között ingadozott a termésmennyisége az utóbbi években.

Nem csak Magyarországot, hanem az egész délkelet-európai régiót rendkívüli nyári aszály sújtotta, július közepéhez képest Bulgáriában a kukoricahozam előrejelzése 14 százalékkal (4,64 t/ha), a napraforgóé 3 százalékkal (2,11 t/ha), Romániában pedig 6 százalékkal (3,83 t/ha), illetve 5 százalékkal (1,86 t/ha) csökkent. Az EU egészét tekintve kukorica esetében 7,03 tonna/hektár, a napraforgó esetében 2,04 tonna/hektár hozamot jelzett augusztus közepén a JRC.

 

Forrás: Agrárminisztérium, Sajtóiroda

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám