Mezőgazdasági termelés

Sokszor az egészségesnek látszó lombozat mélyén több kórokozó kártétele is megfigyelhető, melyek az enyhe telet gond nélkül átvészelik. Az aszály nem kedvezett a kórokozóknak sem, azonban a tavaszi párás, csapadékos időjárásban az áttelelő képletekből gyors fertőzési folyamat indulhat el. Ezért folyamatosan monitorozni kell az állományokat, mert a kórokozók súlyos veszteséget okozhatnak, ha nem tudunk megfelelő időben beavatkozni. Csak a fertőzés korai szakaszában történő védekezés lehet eredményes.

A gabonafélék számos kórokozó gazdanövényei lehetnek, sok esetben egy-egy kórokozó több fajt is károsíthat. A lisztharmat (Blumeria graminis) mind búzán, mind árpán okozhat kár, ami fajtától függően 5-30 % közötti termésveszteséget jelenthet. A kártétel a rezisztens fajták és a termesztéstechnológia révén jelentősen visszaszorult. Fontos kiemelni, hogy a kórokozó gazdanövényre specializálódott, vagyis csak a búzát (B. graminis f. sp. tritici) vagy csak az árpát (B. graminis f. sp. hordei) képes megfertőzni. A tünetek a levélen és a száron alakulhatnak ki. Kezdetben gyér fehér, majd vastag szürkés, sárgás lisztes bevonat figyelhető meg a fertőzött növényi részeken, ami micéliumból és konídiumból épül fel (1. kép). A konídiumok a vegetáció során jelentős szerepet töltenek be a fertőzésben, mivel szél útján könnyen terjednek.

1. Kép: Búza lisztharmat korai tünet (Forrás)

Később a bevonatban apró, fekete színű pontok, úgynevezett kazmotéciumok is kialakulnak, amiben az aszkospórák képződnek (2. kép). Az aszkospórák az áttelelést és a tavaszi fertőzést biztosítják, de a gomba micéliummal is átvészelheti a telet az őszi vetésű táblákon vagy az árvakeléseken. A kazmotéciumok megjelenésével a gomba az ivaros szaporodásra fókuszálja erőforrásait, így már jelentős kártételre az adott vegetációban nem számíthatunk. Az árpa levelén bizonyos esetekben nem lisztes bevonat, hanem elhaló, barna foltok jelennek meg (3. kép). A fertőzött levelek elsárgulnak, ami az asszimilációs felület csökkenését jelenti. Jelentős kártétel akkor lép fel, ha a kórokozó a zászlós levelet is megfertőzi.

2. Kép: Búza lisztharmat idült tünet (Forrás)

Az ősszel vetett gabonákban nem okozott jelentős gondot a lisztharmat, bár fogékony fajták esetében jelentkezhet kártétel. Ez elsősorban az aszályos időszaknak köszönhető. Egyrészt a vetési időpontok kitolódtak, másrészt az időjárási körülmények nem voltak kedvezőek a kórokozónak, amik jelentősen redukálták a fertőzési időszak. Sokkal dominánsabb lehet a tavaszi kártétel, mely párás, meleg időjárás esetében jelentős lehet. A fertőzésben a napsütés szerepe is fontos, hiszen a konídiumok képzéséhez fény szükséges. A túl sok N utánpótlás is kedvez a kórokozónak, mivel a gomba a fiatal levelek preferálja. Ezért a tavaszi fejtrágyázásnál körültekintőnek kell lenni. A védekezést a kórokozó nyomáshoz kell igazítani, általánosságban 10–15%-os lombkártételnél már érdemes fungiciddel kezelni. A gombaölőszer kiválasztásánál figyelembe kel venni, hogy az állományban más kórokozók is jelen lehetnek. Számos hatóanyag (azoxistrobin, bixafen, bordói keverék, difenokonazol, folpet, fenpropidin, fenpikoxamid, fluxapiroxad, kén, krezoxim-metil, mefentriflukonazol, metrafenon, metkonazol, protiokonazol, proquinazid, spiroxamin, tebukonazol, trifloxistrobin) áll rendelkezésünkre, azonban védekezés előtt érdemes ellenőrizzük a hatóság honlapján a készítmény engedélyokiratát. A munkafolyamatokba célszerű a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara szakembereinek bevonása is.

3. Kép: Árpalisztharmat elhaló levélfolt tünete (Forrás)

 

NAK/Fodor Attila

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám