Mezőgazdasági termelés

A szilvafajok, fajták és fajtacsoportok ökológiai igényei nagymértékű eltérést mutatnak. A származási helyek, természetes elterjedési területek klimatikus viszonyaiból ezek az igények kikövetkeztethetőek. A fajtaválasztásnál az ökológiai adottságok, a termesztés célja és a piaci igények a meghatározóak.

A szilva mintegy 5000 éve termesztett kultúrnövény. Igen széles körűen felhasználható gyümölcs, táplálkozás-élettani értéke nagy. A világon ismert szilvafajok száma 20 és 40 közé tehető. Keletkezési helyüket tekintve megkülönböztetünk európai, ázsiai és amerikai fajokat. A világ szilvatermésének 47%-át európai, 52%-át ázsiai, a fennmaradó részt amerikai fajok adják. Az északi félteke kontinentális területein az európai szilvák az elterjedtek. A trópusi és szubtrópusi területeken az ázsiai szilvák dominálnak, az amerikai fajok az USA keleti és nyugati partvidékének déli részén terjedtek el. A világ szilvatermése 10-12 millió tonna körüli, az Európai Unió termelése ennek mintegy 15 %-át adja. Hazánkban 7,6 – 7,7 ezer ha-on termelünk szilvát, az összes gyümölcstermesztés 8-9 %-át a szilva adja, az alma után a meggy mellett a legnagyobb volumenben termesztett gyümölcsfaj. Az 1990-es évek eleji 150 ezer tonnás évi átlag a 2000-es évek végére 60 ezer tonna körüli mennyiségre zuhant. Jelentősebb növekedés azóta sem tapasztalható. A fogyasztás is nagyon alacsony, 1,9 kg/fő/év.

A szilva környezeti igénye

A szilvafajok, fajták és fajtacsoportok ökológiai igényei nagymértékű eltérést mutatnak. A származási helyek, természetes elterjedési területek klimatikus viszonyaiból ezek az igények kikövetkeztethetőek. A Közép-Európában szinte kizárólagosan termesztett háziszilva (Prunus domestica) fajtacsoport ökológiai igénye az alábbiak szerint alakul. A fénykedvelő, hosszúnappalos növények közé sorolható, de különösebben nem érzékeny a fényre. Fényigénye közepesnek mondható, évi 1800-2000 óra napfénytartam elegendő számára. Azonban a túl magas fényintenzitás nyári hőséggel párosulva egyes sötét héjú fajtáknál (pl. Cacanska rodna) a gyümölcsön perzselést, vagy a mag környezetében a gyümölcshús barnulását (pl. Althann ringló) okozhatja. A háziszilvák minimális éves hőigénye 7,5°C, a magyarországi évi átlag 10°C hőmérséklet bőven meghaladja ezt. Hidegigényük nagy, 800-1200 óra. A mélynyugalmi időszak hosszú, februárban szakad meg. A háziszilva az egyik legfagytűrőbb csonthéjas. Az európai fajták többsége megfelelő őszi felkészülést követően rövid ideig tartó -20 és -25°C hőmérsékletet is elvisel, de a fajták fagytűrő képessége eltérő lehet. Tartós -20°C alatti hőmérsékletnél a virágrügyek és a szállítószövetek, -25°C alatti lehűlésnél a vesszők, ágak, és különösen myrobalán alanyok esetében a gyökérzet is károsodhatnak.

A nappali napsütés okozta felmelegedés és az éjszakai erős lehűlés hatására a nagy hőingás miatt a törzsön repedések, úgynevezett fagyfoltok keletkezhetnek. A téli és tavaszi fagyok általában nem okoznak terméskiesést. Nagyobb mértékű virágrügy károsodást csak az arra érzékenyebb fajták (pl. Bluefre, Ruth Gerstetter, Cacanska lepotica), vagy a gyenge kondíciójú, illetve fagyzugos területen lévő állományok szenvedhetnek. Mivel a háziszilva a kajszi és őszibarack után 10-14 nappal virágzik, a tavaszi fagyok okozta kár ritka. Súlyosabb károkat a virágzáskori -4°C vagy az alatti hőmérséklet okozhat.
A szilva vízigényes gyümölcsfaj, csapadékigénye évi 600 mm, egyenletes eloszlásban. Tartós hiány főleg a kései érésű fajtáknál és a ringló típusoknál gyümölcsméret csökkenéshez, minőségromláshoz és érés előtti hulláshoz vezet. A légköri aszály szintén megviseli a szilvát. Tapasztalatok szerint a nyári hónapokban is legalább 75%-os relatív páratartalom lenne kívánatos.

A talajjal szemben kevésbé igényes növény. Laza vagy kötött, savanyú illetve meszes talajokon is jól érzi magát. Legjobban a mélyrétegű, magas humusztartalmú, jó víz- és levegőgazdálkodású, heterogén talajokat kedveli. A talaj kémhatásával szemben magas toleranciát mutat, de legkedvezőbben a gyengén savanyú és semleges talajokon fejlődik, optimuma 6,2-8,2 pH között van. Meszes talajokon számolni kell a vasklorózis fellépésével. Viszonylag nagy vízigénye miatt a talajvíz mélysége a csapadékszegényebb termőhelyeken különösen fontos. Mivel a gyökérzet legnagyobb része a talajfelszín közelében található, jól elviseli a magas talajvíz szintet. A pangó víz károsodást okozhat. A sekély gyökeresedés miatt viszont hamar megérzi a talaj vízhiányát is. Legjobb, ha a talajvíz szintje a felszíntől 100 - 150 cm-re található.

Alany- és fajtahasználat

Az alanyválasztás a termőhelyi adottságokhoz való alkalmazkodás egyik eszköze. Hazánkban ez meglehetősen egyoldalú, a fajták 95-99%-át myrobalan (Prunus cerasifera) és az annak szelekciójából származó (C.162; C.174; C.359; C.679) magonc alanyokra szemzik. Kompatibilitásuk az európai fajtákkal általában jó. A talajokhoz jól alkalmazkodnak, a magas talajvízszintet és a rövid ideig tartó vízborítást is elég jól tűrik. Gyökér- és tősarjképzésre eltérő mértékben, de hajlamosak lehetnek. Növekedési erélyük erős vagy igen erős. A fajták alanyválogatók, a különböző alany-nemes kombinációk vigorja más. Gyengébb talajokon, intenzív ültetvények telepítéséhez előnyösebb lehet az erős növekedésű alanyok használata.
A fajtaválasztásnál az ökológiai adottságok, a termesztés célja és a piaci igények a meghatározóak. Általános követelmények: öntermékenyülés; korai termőre fordulás; termőhelyhez való alkalmazkodás; növényegészségügyi ellenállóság; nagy terméshozam; alternancia mentesség; kedvező érési idő. A friss fogyasztású gyümölccsel szemben elvárások: nagy, egységes méret; szabályos, gömbölyű vagy megnyúlt alak; kiváló beltartalmi értékek; kismagvúság és magvaválóság. Hazai viszonyok között ígéretesnek látszik néhány fajta pl. Jojo; Tophit; Topend Plus; Opal; Victoria.

Ültetvénytervezésekor figyelembe kell venni, hogy a fajták többsége önmeddő, vagy részben öntermékenyülő, ezért számukra pollenadó fajtákat is telepíteni kell a táblán belül. A pollenadók arányát a termeszteni kívánt fajta termékenyülő képességének ismeretében lehet meghatározni. Jól termékenyülőknél 1:1:1 a porzandó:pollenadó:pollenadó javasolt aránya, közepesen termékenyülőknél 2:1:1, gyengén termékenyülőknél 1:1:1. Kívánatos, hogy a társított fajták hasonló technológiai igényekkel és termesztési értékkel rendelkezzenek.

Koronaforma, térállás

Szilvánál a növekedési tulajdonságok és a természetes habitus miatt az intenzív koronaformák kialakítása nagyobb odafigyelést igényel. A frisspiacra termelő ültetvényekben a szabad és karcsú orsó formák alkalmazása célszerű. A központi tengelyes, alsó vázkaros koronájú fa magassága alanytól függően 2,5-3,5 m, törzsmagassága 80 cm. A térállás a termesztés sikerét hosszú időre meghatározza. A sűrűbb ültetés mérsékli a növekedést, elősegíti a termőre fordulást és a termőegyensúly fenntartását. Tőtáv megválasztásánál az alany növekedési erélye, sortávnál a rendelkezésre álló géppark paraméterei és a fák tervezett magassága a szempont. Szabad orsóhoz általánosan javasolt a 4,5 - 5,5 m x 2,0 - 2,5 m (700 - 1100 fa/ha), karcsú orsónál a 4 - 4,5 m x 1,5 - 2,0 m (1100 - 1700 fa/ha) térállás.

Támrendszer

Az erős növekedésű orsó koronájú szilva ültetvény külön támrendszert nem igényel. A fák telepítéskor egyedi, könnyű támkarót kapnak. Ez a fővezérhajtás függőleges irányba való nevelésében nyújt segítséget, elősegíti a domináns tengely kialakulását. A negyedik, ötödik évtől már nincs szükség rá, a fa képes megtartani a termést.
Alakító metszés
A vázkarok kialakulását suháng és koronás oltvány esetében is metszéssel érjük el. Kedvező időpontja rügyfakadáskor van, ekkor a biztosan kihajtó rügyek már jól láthatóak. A suhángot a tervezett törzsmagasság fölött 4-5 fejlett rügyre metsszük. Koronás oltványnál a túl meredek vagy gyenge vesszőket távolítjuk el. Cél, hogy a megmaradó vesszők vagy fejlődő hajtások felülről nézve sorirányban elnyújtott X alakot képezzenek. Szögállásukat csipeszeléssel, lekötözéssel vagy kitámasztó kampókkal változtatjuk meg, hogy vízszinteshez közeli helyzetet vegyenek fel. Nyáron a törzsön képződő hajtásokat, rozettákat eltávolítjuk, ezzel a felső részek növekedését segítjük.

A második évben általában nincs szükség metszésre. A sudáron esetleg képződött terméseket időben el kell távolítani. A fejlődő hajtások szögét a már említett módokon változtathatjuk. Visszametszés csak akkor kell, ha az oldalelágazások vagy a fővezér-vessző vastagodása nem volt megfelelő. A gyengén növekedett sudarat 1/3-ra, vagy még erősebben visszavágjuk. Így a következő évre 1,5-2 m-es növekményt kapunk, rajta másodrendű rövidhajtásokkal. Ezekből később optimális szögben termőgallyak fejlődnek. A harmadik évben a túl erős, felfelé törő hajtásokat erős felsőrügyes metszéssel ágaztatjuk el. Ezzel a nevelési módszerrel kialakul a fa alapszerkezete, a harmadik évtől már hagyjuk teremni. Teljes termést a negyedik évtől ad, nálunk ma az elérhető terméshozam 30 – 40 t/ha közötti.

Termőkori metszés

Fő ideje a gyümölcsszedés után van. Cél a termőgallyazat megújítása. A letermett, elöregedett részeket távolítjuk el. Ággyűrűre metszünk, de jól ifjíthatunk a termőgallyak felére, harmadára történő visszavágásával is. Célszerű a szomszédos fák koronájába átnyúló, keresztező vázkarok kurtítása is. Fontos, hogy a termőgallyazat megújulásához a sudár elegendő fényt kapjon. Virágzás után még jól átlátható a korona, ilyenkor kiigazító metszést alkalmazhatunk. Nyáron sok felfelé törő erős hajtás esetén azokat 3-4 levélre vissza kell csípni. Az ötödik vagy a hatodik év nyarán lehet a sudarat tetejezni, a kívánt magasságban egy berakódott termőgally felett visszametszeni. Ez helyettesíthető a berakódott sudár visszahajlásának engedésével is.

Termésszabályozás

A terméskötődést több tényező befolyásolhatja (időjárás; fajta termékenyülési képessége; tápanyagellátás; stb). Olyan évben, amikor a feltételek kedvezőek, szükség lehet termésritkításra. A túlterhelés alternanciához vezethet és rontja a gyümölcsminőséget. Minél kisebb méretű fákat nevelünk, annál nagyobb szükség van ritkításra a termőegyensúly fenntartásához. Az ágkeresztmetszet egy cm2-re jutó terméskezdemények számát a természetes terméshullás után felmérve megállapítható a terhelés mértéke. Ha túl magas  (pl. Stanley fajtánál 15-nél, Bluefre-nél 10-nél több), ritkítani kell.

Talajművelés

A kezdeti gyorsfejlődés érdekében a telepítés utáni 3-4 évben érdemes a sorközökben ugarművelést folytatni, a sorokat pedig takarással gyommentesen tartani. Sekély lazítással megakadályozhatjuk a talaj kérgesedését, a mélyebb talajrétegek kiszáradását. Kötött talajokon szükség lehet mélyebb lazításra is, javítva a porozitást, a vízbefogadó képességet és a talajéletet, segítve a gyökérátjárhatóságot. Később az integrált termesztésben elfogadott módon a sorközöket gyepesítjük, vagy a természetes gyomvegetációt kaszáljuk. A sorközi vegetáció többlet víz- és tápanyagigényével feltétlenül számolni kell. A sorokat oldalazó talajművelő eszközzel vagy takarással tartjuk gyommentesen.

Öntözés és tápanyagellátás

Nagy hozamokhoz évi 700 mm csapadékra lenne szükség. Legnagyobb igénye a tavaszi növekedés, a virágzás és a csonthéjképződés idején van. A vízadagok meghatározásában szerepet játszanak a környezeti tényezők, a talaj nedvességtartalma, a növény fenológiai fázis szerinti igénye. Nagy nitrogén (50-90 kg/ha/év) és kálium (K2O 150 kg/ha/év) igényű gyümölcsfaj. Gyenge ellátottság mellett romlik a rügydifferenciálódás, csökken a hajtásnövekedés, gátlódik a kötődés és gyümölcshullás is felléphet. Foszforigénye mérsékelt (P2O5 50 kg/ha/év), önálló nagy dózisú pótlásra általában nincs szükség. A telepítés előtti feltöltést ajánlott 30 – 50 t/ha szerves trágyával és talajvizsgálat alapján számított makro- és mikroelem műtrágyák keverékével végezni. A fenntartó trágyázás célja a terméssel eltávolított és a fatömeg kinevelésére fordított tápanyagok pótlása. A nitrogén, a kálium és a makroelemek pótlása talajon keresztül történik. A mikroelemek pótlására a lombtrágyázás ajánlott, de talajon keresztül is történhet.

(NAK)