Mezőgazdasági termelés

A 2019. január 11-én hatályba lépett földforgalmi törvény változásával számos kérdés merült fel a földtulajdonosok körében. A leggyakoribb kérdésekre adott válaszokat az alábbiakban gyűjtöttük össze a könnyebb eligazodás céljából.


Változott a termőföld adásvétel kontrolljának folyamata?
2019. január 11-től a helyi földbizottság a köztudomású tények, a legjobb ismeretei alapján és az érintettekről beszerzett információk együttes mérlegelésével értékeli a szerződést.
A szerződés vizsgálatának folyamatából kikerülnek az önkormányzatok. A hozott döntést a bíróság pedig már nem változtathatja meg, csak új eljárásra utasíthat.


Szükséges földcserék esetén földbizottsági vizsgálat?
Most már a földcserék esetén is szükséges a helyi földbizottság jóváhagyása. Az értékelés során vizsgálni kell többek között azt is, hogy az ügylet elősegíti-e a birtokösszevonást.


Változott az elővásárlási jogosultak köre?
Kiemelt ranghelyen az állattartók, a kertészek és a vetőmag-előállítók állnak.


Módosult az előhaszonbérleti jogosultak és ranghelyeik sorrendje?
Az állattartókkal és az ökológiai gazdálkodást folytatókkal egy helyen élhetnek előhaszonbérleti jogukkal a kertészek és vetőmag-előállítók, és innentől velük egy helyre kerülnek a volt földhasználók is.


Jogtalan szerzés esetén lehet élni vételi joggal?
Aki visszaéléssel szerzi meg a földjét, attól azok a gazdák, akik az elővásárlási sorban hátrébb szorultak, eredeti áron megvásárolhatják a termőföldet. Ha egyikük sem él vételi jogával, akkor az állam veszi meg a birtokot.


Kedvezőbb a helyben lakó szomszédok helyzete?
Mostantól azok is helyben lakó szomszédnak minősülnek, akiknek a földje ugyan szomszédos, de azt a településhatár elválasztja. Így innentől erre hivatkozva élhetnek ők is elővásárlási és előhaszonbérleti joggal.


Megszűnnek a feles bérleti és részesművelési szerződések?
2019. január 11-től nem lehet feles bérleti és részesművelési szerződéseket kötni. A már meglévők a szerződés lejártakor, de legkésőbb tíz év múlva, 2028. december 31-én megszűnnek.


(NAK/ dr. Balogh Brigitta)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

 

Őstermelői adatok lekérdezése

 
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám