REL együttműködés

2022. 11. 10-én a Kaposváron, a Magyar Agrártudományi Egyetemen, II. REL Expo és konferencia keretében került sor a Kislépték Egyesület által létrehozott, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával közös ÉV SEGÍTŐ HATÓSÁGI SZAKEMBERE díj átadása.

A díjjal, a hatósági szakember segítő munkáját, hozzáállását ismerik el, kistermelők, családi gazdaságok, falusi vendégasztal szolgáltatók, vidéki turisztikai szolgáltatók, fejlesztését segítő szervezetek, közösségek ajánlásával. „A segítő hatóság kellő szakmaisággal, de kellő emberbaráti, emberismereti, közösségi szellemben segíti a környezetében dolgozó termelőket, vállalkozókat. A segítő hatóság rugalmas, hagyományokat tisztelő hozzáállása nem veszélyezteti az élelmiszer biztonságot, de a sokszor egymásnak ellentmondó szabályozási környezet előírásait a lehetséges életszerű értelmezés keretei szerint, nem túlszigorítva kéri számon, az EU által is célként megfogalmazott hagyomány és rugalmasság elvén.” – mondta el a díj kapcsán Kujáni Katalin, a Kislépték Egyesület elnöke.

A Díj 6. alkalommal került átadásra, eddig 15 egyéni és egy csoportos díj is kiosztásra került. A 2021-as munkájuk alapján idén ismét két segítő hatósági szakember részesülhetett az elismerében:

Dr. Vass Krisztina Rita (Baranya Megyei Kormányhivatal, Pécsi Járási Hivatal
Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztály), aki a helyi termék bolt és piac engedélyezési folyamat során nyújtott tájékoztatást a lehetőségekről, alternatívákról, segítve ezáltal a hatékonyabb megvalósítást.

Dr. Révész Bálint (Baranya Megyei Kormányhivatal, Pécsi Járási Hivatal
Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztály) elsősorban őstermelői, kistermelői indulásokban segített többeknek a településen támogató tanácsokkal.

A díjátadón részt vett dr. Oravecz Márton, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal elnöke.

A díjakat és okleveleket átadta:

  • Pleva György a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Igazgatóság igazgatója,
  • Tószegi-Faggyas Katalin, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, Stratégiai és Vidékfejlesztési Igazgatóság, Vidékfejlesztési csoportvezetője, és
  • Szabadkai Andrea, a Kislépték Egyesület szakértő munkatársa.

Részletesebb információt a díjról és a díjazottakról itt olvashat.

Forrás: Kislépték/NAK Tószegi-Faggyas Katalin

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám