REL együttműködés

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a Minden, ami Szatmár-Bereg Egyesület közreműködésével 2024. június 18-án Mátészalkán a Képes Géza Városi Könyvtárban tartott szakmai konferenciát és termékbemutatót „Hagyományunk és értékünk alapjai” címmel.

A rendezvény kulcsüzenete az volt, hogy a kulturális és szellemi örökségünket meg kell őriznünk, a helyi termékek, a hagyományok, valamint a helyi közösséghez való tartozás elősegítése által. Az eseményen felhívták a szakemberek a település vezetők figyelmét arra, hogy minden helynek van helyi értéke, helyi terméke. Ezt kell megtalálni és erre lehet építkezni, amikor szeretnénk Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye identitását, itt rejlő kincseit még jobban erősíteni.

Fotó: Balkánszky Viktor

A rendezvényt az önkormányzat nevében Dr. Juhászné dr. Kicsák Marianna nyitotta meg. Mátészalka alpolgármestere szerint a szellemi és kulturális örökségeink életünk egyik vezérfonalát jelentik, így nem volt kérdés az önkormányzat számára, hogy a rendezvény mellé álljon-e. 

A helyi értékek megőrzését és megismertetését szolgálja az értéktár mozgalom, és ennek szellemében létrejött a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Értéktár is, amelynek kincseibe és a közösségformáló hatásába kaphatunk bepillantást Baracsi Endrétől, a Szabolcs Szatmár Bereg Vármegyei Értéktár Bizottság elnökétől, aki elmondta, hogy a 229 településnek közel 172 értékét jegyzik és számos Hungarikummal is büszkélkedhetnek.

A vármegyékben létrejött foglalkoztatási paktumok olyan együttműködések, amelyek a helyi igényekre alapozott, célzott programokkal az adott térség foglalkoztatási és gazdasági helyzetének fejlesztését tűzték ki célul. A paktumprogram szerepét, lehetőségét a helyi termék fejlesztésben, Zsel Emese a Paktumiroda vezetője emelte ki.

Egy értéktartó esemény is lehet megyei érték, egy rendezvény is lehet helyi érték. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a panyolai Hagyományőrző Farsang is bekerült a megyei értéktárba. Ezt a minőségi, országos eseményt mutatta be Muhari Zoltán, Panyola polgármestere.

A Kislépték Egyesület elnöke, dr. Kujáni Katalin a napokban a Planéte Terroir magyarországi delegáltja lett, ezt a rangos elismerést Mátészalkán jelentette be. Előadásában külföldi példákat mutatva a REL-szervezet és a helyi termelők, termékek népszerűsítési lehetőségeiről hozott jó gyakorlatokat. A szervezet azon dolgozik, hogy a vidéki térségek hagyományait megőrizzék, azok értékét növeljék.

Találjuk meg közösen a kincseinket, adjuk hírül a világnak a magyar termékeket. A vármegyének van egy igazi kincsesládikája, amely összegyűjtötte a Szatmár-Bereg különlegességeit. Minden, ami Szatmár-Bereg a helyi termékeket, helyi termelőket tömörítő üzlet és egyesület munkájáról Gaálné Pótor Melinda, az egyesület elnöke beszélt. A termelőket, alkotókat hogyan lehet arra ösztönözni, hogy újdonságokat találjanak ki a helyi értékeikből. A csapat arra vállalkozott, hogy népszerűsítse és egy helyen mutassa be a sok-sok kincset. Hatalmas lehetőség van a kezükben, hiszen a tárgyalkotó kultúra, és a mesterségek révén újabb és újabb kreatív ötletek valósulhatnak meg. Ezek jó gyakorlatát, lehetőségeit, olykor nehézségeit ismertette az elnök és meséltek a tagok is munkájukról, a termékekről, az egyesületről.

Fotó: Balkánszky Viktor

A rendezvény ideje alatt termelői bemutató, kóstoló, valamint vármegyei értéktári kiállítás is látogatható volt, ahol a Minden, Ami Szatmár Bereg termelői, kézműves előállítói és az értéktárban résztvevő kiállítók ismertették meg az érdeklődőkkel az általuk hagyományos receptek alapján elkészített élelmiszereket, és a vármegyei értéktári kínálatot.

Fotó: Szabadkai Andrea

További hírek az eseményről:

SZON - Mátészalkán bemutatkoztak Szatmár és Bereg kincsei

A rendezvényen elhangzott előadások:

  • Baracsi Endre: A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Értéktár Bizottság – ITT megtekinthető
  • Zsel Emese: Paktumprogram szerepe a helyi termék fejlesztésben – ITT megtekinthető
  • Muhari Zoltán: Esemény, mint érték – Hagyományőrző farsang Panyolán – ITT megtekinthető
  • Kujáni Katalin: Hagyományőrzés és a REL kapcsolata – ITT megtekinthető
  • Gaálné Pótor Melinda: Minden, ami Szatmár-Bereg – ITT megtekinthető

Kisfilm Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye értékeiről ITT tekinthető meg.

NAK / Tószegi-Faggyas Katalin és Minden, ami Szatmár-Bereg / Gaálné Pótor Melinda

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám