`
Az elkövetkezendő 5 évben Magyarország megközelítőleg 2.400 milliárd forintnyi támogatást oszthat ki a magyar gazdálkodóknak az I. pilléres keretből, és mintegy 2.900 milliárd forintot fordíthat a II. pilléren keresztül a hazai agrár- és élelmiszergazdaság és a magyar vidék fejlesztésére.
Nem hagyjuk, hogy az Európai Bizottság tönkre tegye a gazdákat!
A többször permetezett platánfáknak is ritkul a lombjuk, hullanak a leveleik. A földre került leveleken sem a lisztharmat, sem a csipkéspoloska károsítása nem látható, egyértelműen a nyári aszály miatt kopaszodnak a fák (1. kép).
A legjelentősebb termelő országokban a szélsőséges időjárás komoly problémákat okozott. A klíma melegedésével többnyire egyre korábbra tehető a szüret, azonban néhány fajta esetében ez minőségi problémát eredményezhet. A fogyasztói igényeknek megfelelően egyre jobban előtérbe kerülnek a magnélküli fajták, ami számos…
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a MATE Kertészettudományi Intézet, Gyümölcstermesztési Kutatóközpont közös szervezésben héjas szakmai rendezvényt tart 2025. szeptember 18.-án, Érden.
Moldova közel került az önellátáshoz a tojástermelésben. Az év első 6 hónapjában az ország mindössze 868 000 tojást importált, szemben a 2022-es 18,3 millióval. 2025 első felében Moldova közel 11 millió tojást exportált az Európai Unióba. Ez a moldáv kormány…
Az állattartás jövője a hatékony, biztonságos és környezetbarát fertőtlenítésre épül.
A Nemzetközi Szőlészeti-Borászati Szervezet (OIV) is elkötelezett a szőlő aranyszínű sárgasága elleni védekezésben, mely betegség az Európai Unió (EU) jelentős karantén károsítója.
A NAK Zöld Támogató Egység „Élet a szántóföldön – a gazdálkodók és a székicsér együttélése” című rendezvényének célja, hogy bemutassa miként tud egy speciális szántóföldi növénytermesztés élőhelyet teremteni több védett és fokozottan védett madárfajnak.
KAMARAI MEGHATALMAZÁS ŐSTERMELŐ ŐSTERMELŐK CSALÁDI GAZDASÁGA ÉRTÉKESÍTÉSI BETÉTLAPOK LETÖLTÉSE CSALÁDI MEZŐGAZDASÁGI TÁRSASÁG MEZŐŐR TELEKADÓ MENTESSÉGHEZ GÁZOLAJ SZAKTANÁCSADÁS SZAKKÉPZÉS SZAKIRÁNYÚ OKTATÁS SZÁRMAZÁSI BIZONYÍTVÁNY HITELESÍTÉS KÖZBESZERZÉSI NYILATKOZAT HITELESÍTÉSHIRDETMÉNYI KÉZBESÍTÉSEK
Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.