2024. január 1-jei hatállyal módosul a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamaráról szóló 2012. évi CXXVI. törvény (NAK tv.). A módosítások leginkább a gazdálkodó szervezetek NAK-tagságát érintik.
A módosított jogszabály a Magyar Közlöny 2023. évi 185. számában, december 21-én jelent meg, az egyes agrártárgyú törvények módosításáról szóló 2023. évi XCIV. törvény keretében.
A január 1-től hatályba lépő módosítás meghatároz olyan agrártevékenységeket, melyek – ha fő-, és/vagy melléktevékenységként szerepelnek a cég tevékenységi körében – önmagunkban agrárkamarai tagságot keletkeztetnek. A jogszabály meghatároz továbbá olyan tevékenységi köröket, melyek kizárólag az élelmiszerlánc-felügyeleti információs rendszerben (FELIR) történő nyilvántartásba vétellel együtt keletkeztetnek NAK-tagságot. A módosítás érintette a 7490-es és 7739-es TEÁOR kódokat is, melyek a jövőben már nem keletkeztetnek agrárkamarai tagsági kötelezettséget.
A NAK tv. 2/A. § (1) bekezdése értelmében az agrárgazdasági tevékenységek tevékenységi körbe való bejegyzése az agrárgazdasági tevékenység folytatásának minősül. A tagsági jogviszonyt tehát a tevékenységi körbe bejegyzett agrárgazdasági tevékenység alapozza meg, függetlenül attól, hogy a gyakorlatban végzik-e, illetve hogy származik-e abból bevétel.
Felhívjuk az érintett cégvezetők figyelmét, hogy amennyiben az általuk képviselt szervezet a tevékenységi körébe bejegyzett agrárgazdasági tevékenysége(ke)t a gyakorlatban nem végzi, azokat legkésőbb 2024. január 15-ig töröltessék. A melléktevékenységek törlése – főszabály szerint – a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által közzétett elektronikus nyomtatványon keresztül, díjmentesen bejelenthető. A főtevékenységként bejelentett, alábbi listában szereplő agrár tevékenységi körök agrárkamarai tagsági vonatkozásában a jelen módosítás keretében nem történt változtatás.
Az alábbi táblázatban szerepelnek azok az agrártevékenységek, amelyek 2024. január 1-től fő-, illetve melléktevékenységként agrárkamarai tagságot keletkeztetnek:
TEÁOR'08 kód |
Megnevezése |
0111 |
Gabonaféle (kivéve: rizs), hüvelyes növény, olajos mag termesztése |
0112 |
Rizstermesztés |
0113 |
Zöldségféle, dinnye, gyökér-, gumósnövény termesztése |
0114 |
Cukornádtermesztés |
0115 |
Dohánytermesztés |
0116 |
Rostnövénytermesztés |
0119 |
Egyéb, nem évelő növény termesztése |
0121 |
Szőlőtermesztés |
0122 |
Trópusi gyümölcs termesztése |
0123 |
Citrusféle termesztése |
0124 |
Almatermésű, csonthéjas termesztése |
0125 |
Egyéb gyümölcs, héjastermésű termesztése |
0126 |
Olajtartalmú gyümölcs termesztése |
0127 |
Italgyártási növény termesztése |
0128 |
Fűszer-, aroma-, narkotikus, gyógynövény termesztése |
0129 |
Egyéb évelő növény termesztése |
0130 |
Növényi szaporítóanyag termesztése |
0141 |
Tejhasznú szarvasmarha tenyésztése |
0142 |
Egyéb szarvasmarha tenyésztése |
0143 |
Ló, lóféle tenyésztése |
0144 |
Teve, teveféle tenyésztése |
0145 |
Juh, kecske tenyésztése |
0146 |
Sertéstenyésztés |
0147 |
Baromfitenyésztés |
0149 |
Egyéb állat tenyésztése |
0150 |
Vegyes gazdálkodás |
0161 |
Növénytermesztési szolgáltatás |
0162 |
Állattenyésztési szolgáltatás |
0163 |
Betakarítást követő szolgáltatás |
0164 |
Vetési célú magfeldolgozás |
0170 |
Vadgazdálkodás, vadgazdálkodási szolgáltatás |
0210 |
Erdészeti, egyéb erdőgazdálkodási tevékenység |
0220 |
Fakitermelés |
0230 |
Vadon termő egyéb erdei termék gyűjtése |
0240 |
Erdészeti szolgáltatás |
0311 |
Tengeri halászat |
0312 |
Édesvízi halászat |
0321 |
Tengerihal-gazdálkodás |
0322 |
Édesvízihal-gazdálkodás |
1011 |
Húsfeldolgozás, -tartósítás |
1012 |
Baromfihús feldolgozása, tartósítása |
1013 |
Hús-, baromfihús-készítmény gyártása |
1020 |
Halfeldolgozás, -tartósítás |
1031 |
Burgonyafeldolgozás, -tartósítás |
1032 |
Gyümölcs-, zöldséglé gyártása |
1039 |
Egyéb gyümölcs-, zöldségfeldolgozás, -tartósítás |
1041 |
Olaj gyártása |
1042 |
Margarin gyártása |
1051 |
Tejtermék gyártása |
1052 |
Jégkrém gyártása |
1061 |
Malomipari termék gyártása |
1062 |
Keményítő, keményítőtermék gyártása |
1071 |
Kenyér; friss pékáru gyártása |
1072 |
Tartósított lisztes áru gyártása |
1073 |
Tésztafélék gyártása |
1081 |
Cukorgyártás |
1082 |
Édesség gyártása |
1083 |
Tea, kávé feldolgozása |
1084 |
Fűszer, ételízesítő gyártása |
1085 |
Készétel gyártása |
1086 |
Homogenizált, diétás étel gyártása |
1089 |
M.n.s. egyéb élelmiszer gyártása |
1091 |
Haszonállat-eledel gyártása |
1092 |
Hobbiállat-eledel gyártása |
1101 |
Desztillált szeszes ital gyártása |
1102 |
Szőlőbor termelése |
1103 |
Gyümölcsbor termelése |
1104 |
Egyéb nem desztillált, erjesztett ital gyártása |
1105 |
Sörgyártás |
1106 |
Malátagyártás |
1107 |
Üdítőital, ásványvíz gyártása |
1200 |
Dohánytermék gyártása |
2015 |
Műtrágya, nitrogénvegyület gyártása |
2020 |
Mezőgazdasági vegyi termék gyártása |
4611 |
Mezőgazdasági termék ügynöki nagykereskedelme |
4621 |
Gabona, dohány, vetőmag, takarmány nagykereskedelme |
4622 |
Dísznövény nagykereskedelme |
4623 |
Élőállat nagykereskedelme |
4624 |
Bőr nagykereskedelme |
4631 |
Zöldség-, gyümölcs-nagykereskedelem |
4632 |
Hús-, húskészítmény nagykereskedelme |
4633 |
Tejtermék, tojás, zsiradék nagykereskedelme |
4634 |
Ital nagykereskedelme |
4635 |
Dohányáru nagykereskedelme |
4636 |
Cukor, édesség nagykereskedelme |
4637 |
Kávé-, tea-, kakaó-, fűszer-nagykereskedelem |
4638 |
Egyéb élelmiszer nagykereskedelme |
4639 |
Élelmiszer, ital, dohányáru vegyes nagykereskedelme |
4661 |
Mezőgazdasági gép, berendezés nagykereskedelme |
7731 |
Mezőgazdasági gép kölcsönzése |
A fentieken túl 2024. január 1-től a 3821 (Nem veszélyes hulladék kezelése, ártalmatlanítása) és a 4675 (Vegyi áru nagykereskedelme) TEÁOR kódok esetében – akár fő-, akár melléktevékenységként vannak bejegyezve – kizárólag akkor keletkezik tagsági kötelezettség, ha az érintett gazdálkodó szervezet a FELIR nyilvántartásban is szerepel. A FELIR azonosító felfüggesztése esetén a NAK-tagság szünetel.
A 3821 (Nem veszélyes hulladék kezelése, ártalmatlanítása) és a 4675 (Vegyi áru nagykereskedelme) TEÁOR kódok mindemellett továbbra is úgynevezett „gyüjtőkódok”, amelyek keretében agrár és nem agrár tevékenység is végezhető. Ezen kódok esetében a NAK – az eddigi gyakorlat szerint – vélelmezi az agrár tevékenység végzését, de a szervezet nyilatkozhat arról, hogy nem folytat komposztálást, illetve műtrágya-nagykereskedelmet, és így mentesülhet a NAK-tagság alól.
A gazdák esetében pontosító rendelkezések kerültek be a módosításba, melyek leginkább a tagság szünetelésének körülményeit rendezik. A legfontosabb része ezen módosításnak, hogy azon egyéni vállalkozónak, aki a földműves nyilvántartásban is szerepel, az egyéni vállalkozás szüneteltetése esetén eddig a NAK-tagsága is szünetelt. 2024-től ebben az esetben a földműves jogviszony miatt nem fog szünetelni a tagsága.
Azon gazdálkodó szervezeteket, akik esetében a NAK tagság január 1-jén, a módosítás következtében keletkezik, december utolsó hetében a cégkapun keresztül kiküldött értesítésben tájékoztatjuk.
Bízunk benne, hogy tájékoztatásunk hatására azon gazdálkodó szervezetek, akik ténylegesen nem végzik az agrárgazdasági (mellék)tevékenysége(ke)t, január 15-ig intézkednek az érintett TEÁOR kódok törléséről. Azon agrárkamarai tagok, akik adott évben nem rendelkeznek 15 napot meghaladó tagsági jogviszonnyal, biztosan mentesülnek a kamarai tagdíj megfizetése alól.
A jövőre vonatkozóan pedig javasoljuk, hogy a vállalkozások csak azokat a tevékenységi köröket jegyeztessék be a cégjegyzékbe, amelyeket ténylegesen végeznek.
A tagsághoz kapcsolódó jogokkal és kötelezettségekkel kapcsolatos információkért, kérjük, látogasson el portálunkra (www.nak.hu), vagy forduljon ügyfélszolgálatunkhoz (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.; +36 80 900 365 belföldről ingyenesen hívható zöld szám). Az ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei itt érhetők el: https://www.nak.hu/kamara/ugyfelszolgalat-es-falugazdaszok.