Erdő- és vadgazdálkodás

A kamara egy korábbi cikkben felajánlotta, hogy a honlapján rövid bemutatkozási lehetőséget biztosít az erdészeti szakirányító vállalkozások részére. Az első jelentkezőt személyesen is felkerestük.


A szakmában Répászky Miklós László neve és munkássága közismert. Erdész technikusként, államerdész, TSZ erdész, vadgazda, erdőtelepítő, és erdőfelügyeleti tapasztalatokkal felvértezve Jász-Nagykun-Szolnok megye északi szegletében, a Tisza-tó partján fekvő Abádszalókon a kilencvenes évek elején az elsők között alakított magán erdőgazdálkodással foglalkozó vállalkozást. Erdőkben, fában és egyéb javakban is szegény vidéken, ahol az önálló erdészkedés bizony nehéz kenyérkereset.

A vállalkozás harminc éven át mégis talpon maradt, szakadatlanul bírja az erdőtulajdonosok bizalmát, és minden időben megfelelt a jogszabályi elvárásoknak. Munkásságuknak kiemelkedő eredménye továbbá a több mint 3000 ha új erdő létrehozása, főleg erdőben szegény térségekben.

Ezeknek az eredményeknek a titkát szerettem volna a látogatásom során megfejteni.

A vállalkozás székhelyén lévő irodába belépve látványos külsőségektől mentes rend és kiegyensúlyozottság fogad. Talán csak a rendszerezett akták garmadájával megrakott polcok szúrnak szemet. Hiába, harminc év alatt sok papír gyűlik össze egy erdészeti irodában is.

A vállalkozást Répászky úr ma már az unokájával, Mészáros Gergely erdőmérnökkel közösen működteti. Elsősorban kezelt vagy szakirányított erdőkből és minimális saját erdőtulajdonból álló üzemi területük meghaladja a 4500 hektárt. A kezelt erdeik elsősorban a tágabb környezetükben – Jász-Nagykun-Szolnok és Heves megyékben – található, de egy-egy megbízás révén az ország távolabbi szegleteiben, például Nógrádban, Bakonyban, sőt Zalában is tevékenykednek. A tevékenységi körük ennek megfelelően a sík- és dombvidéki, illetve idegenhonos és őshonos fafajokból álló erdőben folytatott erdőgazdálkodásra egyaránt kiterjed.

Az erdőgazdálkodási tevékenységüket a kezelt erdőkben a mindenkori jogszabályi lehetőségek függvényében jellemzően megbízási, illetve erdőkezelési jellegű jogviszonyok keretében végezték, illetve végzik.

A nagyapa és unoka között szerencsés módon hosszúra nyúló generációváltás természetes velejárója a fejlődés, illetve a fejlesztés is. Új eszközök, új műszerek, új elképzelések… Mészáros Gergely a vállalkozás tevékenységét erdészeti szaktanácsadói tevékenységgel is kiegészítette. Nagyapja nyomdokaiba lépve az erdőtelepítések tervezésében és kivitelezésében is aktívan részt vállal. Új fejlesztéseik révén pedig konyhakész termékekkel a térség tűzifa piacán is igyekeznek megvetni a lábukat. Ennek megfelelően, egyelőre az iroda udvarán, zúg a fűrész és folyik a rakodás reggeltől estig.

A két generáció képviselői nem mellékesen abban is egy ütemre járnak, hogy az erdészet ügyes bajos dolgainak rendezése céljából mindketten aktívan közreműködtek és közreműködnek az országos erdészeti ágazati érdekképviseletek – köztük a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara – tevékenységében.

A vállalkozás szakmai vezetését magukon kívül egy fő alkalmazott, két fő megbízott erdész, és egy fő szakiskolás bevonásával látják el, a kivitelezési munkákkal pedig alvállalkozókat bíznak meg.

A kollégák a kérésemre a terepen is bemutatják a munkájukat. Nyár vége lévén az utunk nem sarangok és fakitermelések, hanem fiatal és beállt erdőtelepítések, erdőfelújítások mellett vezettek. A rövid bejárásunk során – a sokszor szélsőséges termőhelyi feltételek és eltérő tulajdonosi szándékok közötti egyensúlyozás eredményeként – inkább jól, esetenként közepesen sikerült erdősítéseket láttunk. Az viszont egyértelműen kiderült számomra, hogy az erdőfelújítások végrehajtása náluk évtizedek óta nem kérdés. A közeljövőben tervezett gépvásárlásaik is azt a célt szolgálják, hogy az erdősítésekre minél eredményesebben és költségtakarékosabban kerülhessen sor.


A látogatásom végén feltettem a kérdést, hogy ha a jogszabályi és támogatási feltételek, illetve az erdőtulajdonosi szándékok úgy alakulnak, akkor az üzemi területük bővítését tudják-e vállalni, és ha igen, akkor milyen határokig. A válasz egyértelműen pozitív volt, és a szakmai apparátus megfelelő bővítése mellett egyelőre a bővülés határait sem látják.

Minden vállalkozás maga dönti el, hogy az éppen aktuális, nagy jövedelmet ígérő tevékenységekkel foglalkozik, vagy egy adott szakmai tevékenységet igyekszik évtizedeken át folytatni. Hitelesen és szerény haszonnal. Érzésem szerint a bemutatott vállalkozás a sűrű fillérek mellett tette le a garast. Jó biztonsággal tehát az utódom harminc év múlva is számot tud majd adni a tevékenységükről.

 

NAK / Szalai Károly

 

 

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám