Környezetgazdálkodás

A jövő év elején az Országgyűlés elé terjesztik az új nemzeti környezetvédelmi programot a jelenleg érvényben lévő program beszámolójával együtt – mondta az agrárminiszter kedden az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottsága előtti éves meghallgatásán, ahol a környezet- és természetvédelem területén az elmúlt egy évben elért eredményekről, továbbá a jövőre vonatkozó szakmai tervekről és célokról is beszélt.


Nagy István hozzátette: Magyarország környezetügyi stratégiáját a következő 6 évre meghatározó dokumentum elkészítése a „finisébe" érkezett. Az 5. nemzeti környezetvédelmi program Magyarország adottságait és hosszú távú környezeti érdekeit figyelembe véve határozza meg a jövő fejlődési céljait az uniós és nemzetközi kötelezettségek mentén. Fontos intézkedésként kiemelte: megteremtették a forrást és a stratégiai alapjait annak, hogy a mezőgazdasági termelőknél képződő mezőgazdasági fóliahulladékokat országos szinten összegyűjtsék, és azokat egy egyedülálló magyar szabadalom alapján hasznosítsák.

Nagy István tájékoztatása alapján szerteágazó munka zajlott a természetvédelem területén is, további ambiciózus tervek megvalósításán dolgoznak jelenleg is, amelyek fókuszában a természeti sokféleség megóvása áll. A 2019. június 1-jén megalakult Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központ megkezdte működését és immáron egységes szemlélettel, hatékonyabban tudja szolgálni a génmegőrzés ügyét és kiemelten a kormány által elfogadott, 4 éves időtávval futó Génmegőrzési stratégia végrehajtását. Elmondta, hogy az EU Biológiai Sokféleség Stratégia 2020 hazai megvalósítása érdekében az agrártárca európai uniós támogatású projektet vezet 2021 májusáig, amelynek keretében megalapozták a még kevéssé ismert vagy különösen veszélyeztetett természeti értékeink – fajok és élőhelyek – megőrzését.

Folyamatosan és szisztematikusan dolgoznak azon, hogy valamennyi Natura 2000 terület fenntartási terve elkészüljön. 2019 második félév-2020 első félév időszakban 54 Natura 2000 területre vonatkozó fenntartási terv jóváhagyása történt meg, ezzel a Natura 2000 területek 72 százaléka rendelkezik már fenntartási tervvel.

A jövő évi feladatokra rámutatva elmondta, hogy az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának 2021. május-november közötti magyar elnökségének kiemelt prioritásai közé tartozik többek között a környezetügy: az európai tájvédelem, az élőhelyek védelme, az egészséges környezethez való alapvető jog, a fenntartható fejlődés. Kitért arra is, hogy meghatározó, fontos feladat a biológiai sokféleség megőrzésének 2020-2030 közötti időszakra szóló nemzeti stratégia megalkotása. A stratégia terveik szerint 2021 első félévében kerülhet a parlament elé. Szintén kiemelt feladatként tekintenek a 2021-gyel induló európai uniós pénzügyi időszak keretében természetvédelmi fejlesztések megvalósítására, a rendelkezésre álló források lehető leghatékonyabb felhasználására.


(MTI)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám