Nemzetközi hírek

Az első regionális AKIS-szakértői (Agrár Tudás és Innovációs Rendszer) munkacsoport ülés 2022. március 11-én került megrendezésre online formában, fókuszban az észak-európai országok -Észtország, Írország, Lettország és Hollandia - jelentéseivel.

Az i2connect projekt keretében az AKIS-szakértői részére ismertették az elkészült 27 AKIS országjelentést (a jelentések elérhetők ITT).  A Hohenheim-i Egyetem, mint konzorciumi partner és a WP1 munkacsomag koordinátora ismertette az ún. AKIS-leltár fő koncepcióját és a jól működő AKIS jellemzőit, a rendszerszintű hálózatokat, a partnerországokból érkezett visszajelzéseket, továbbá az AKIS-szereplők intézményi sokféleségét és az ezen szereplők együttműködését célzó koordinációs mechanizmusok jelentőségét.

A különböző előadások és hozzászólások után a hallgatóság arra a következtetésre jutott, hogy az AKIS egy erős, minden országban jelenlévő rendszer, ami jó kiindulópont a kutatóknak, hogy e rendszerek erősségeit és gyengeségeit feltárják, összehasonlítsák. Ez azt jelenti, hogy az AKIS-ra ezekben az országokban működő rendszerként lehet tekinteni, így mérhető- és nyomon követhető a működése, fejlődése. 

A Hohenheim-i Egyetem kutatói arra bíztatják az AKIS szakértőit, hogy vizsgálják meg a különböző nemzeti struktúrákat és vitassák meg azok különbözőségeit ill. hasonlóságait. Erre azért van szükség, mert bár az országspecifikus jelentések törekednek az objektivitásra, olykor-olykor szubjektív nézőpontot tükröznek. A jelentések tehát inkább kiindulópontként szolgálnak a viták és a különböző nézőpontok ütköztetéséhez.

Az ülésen elhangzott előadások itt tekinthető meg:

Forrás: i2connect AKIS első regionális ülés (NAK saját készítésű fotó)

A Hohenheim-i Egyetem tervei szerint a regionális munkaértekezletek folytatódnak, és összesen négy hasonló tematikájú ülést szerveznek majd a jövőben.

NAK/ Jakab Ágnes

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám