Nemzetközi hírek

Az Agrár-EDIH tevékenységei révén elősegíti a mezőgazdasági vállalkozások digitális átalakulását és fejlődését.

Az Európai Digitális Innovációs Központok (European Digital Innovation Hub - EDIH) ötlete az Európai Bizottság Digitális Európa Programjának keretében született meg, melynek célja az Európai Unióban az innováció előmozdítása. Az Európa-szerte több, mint 150 taggal rendelkező EDIH-hálózat tagjai között szerepel az Agrár-EDIH is, amely a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) részvételével működik Magyarországon. Az Agriculture, Artificial Intelligence, Data, DigitalTech, High Performance Computing témakörökben specializálódott öt EDIH most mutatta be magát a nagyközönség előtt, a European Institute of Innovation & Technology budapesti irodájában. Az említett sajtótájékoztatón számos előadó vett részt, akik között kormányzati szereplők, partnerek és szakemberek is szerepeltek.

Az Európai Unió számára nagyon fontos az ambiciózus célkitűzések megfogalmazása a digitális fejlesztés terén 2030-ig. Ezen célok közé tartozik, hogy a kis- és középvállalkozások (kkv-k) 75 százaléka használja a felhőszolgáltatásokat, mesterséges intelligenciát, és tudjon kezelni nagy adathalmazokat. Továbbá a kkv-k legalább 90 százaléka használja alapszinten a digitális eszközöket. Az Európai Digitális Innovációs Központok (European Digital Innovation Hub - EDIH) hálózata az Európai Unió 2021 és 2027 közötti időszakában támogatja a tagországok gazdaságait és társadalmait a digitális fejlődésben.

Az EDIH hálózatának létrehozása nagyon fontos, mivel az Európai Unióban a digitális integráció szempontjából hazánk csak a 25. helyen áll a Digitális Gazdaság és Társadalom Index 2022-es adatai alapján. A magyar kis- és középvállalkozások és a közszféra szervezetei az öt hazai EDIH-hez fordulhatnak a versenyképességük, hatékonyságuk és működésük digitális megoldások alkalmazásával való fejlesztése érdekében. Az EDIH-k a mesterséges intelligenciától az adatgazdaságon, az agrárdigitalizáción, a nagy teljesítményű számítógépen keresztül egészen a kiberbiztonságig segítenek a kis- és középvállalkozásoknak a digitális technológiák használatában, és a megfelelő üzleti alkalmazások kialakításában. Ez jelentős előrelépést jelenthet a hazai gazdaság fejlődésében.

NAK / Töltősi Milán

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám