A visegrádi országok a Think Visegrad Civil Servants Mobility Programme keretében évről évre támogatást nyújtanak a kelet-európai és a nyugat-balkáni országok köztisztviselői számára, hogy tapasztalatot szerezhessenek és jó gyakorlatokat gyűjtsenek a visegrádi országokban. A programban az idei év nyugat-balkáni országok kedvezményezettje Albánia volt. Az egyhetes budapesti látogatásra június 5-9 között került sor a Nemzetközi Visegrádi Alap (IVF) égisze alatt megvalósuló Civil Servants Mobility Program (CSMP) keretében.
A Magyar Külügyi Intézet szervezésében megvalósuló látogatásokon a delegáció tagjai a gazdaságdiplomácia és az agrárszektor területeihez kapcsolódó intézmények és szervezeti egységek képviselőivel találkoztak, akik bemutatták a vendégeknek a magyar rendszer sajátosságait, eredményeit, jövőbeli lehetőségeit.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a CSMP keretében, június 6-án, szakmai előadásokkal fogadta az öt köztisztviselőből álló delegációt: a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztériumból érkező Irfan Tarelli-t (Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Főigazgatóság, főigazgató), Elda Tahiraj-t (Gazdasági Elemzések, Statisztikák és Prioritások Végrehajtási főosztály, főosztályvezető), Arlinda Dedi-t (Programozási, Jogi- és Harmonizációs főosztály, főosztályvezető), Sidorela Prenga-t (Termelési és Forgalmazási Szabványok főosztály, szakértő), továbbá a Miniszterelnöki Hivatal részéről Kamela Braho-t (Politikai és EU Integrációs Főosztály, munkatárs).
Az albán delegáció tagjai, a KKI kutatója és a NAK munkatársai
Fotó: NAK, Szalay György
A delegáció részére három angol nyelvű előadás keretében bemutatásra került a NAK szervezete, felépítése és tevékenysége, továbbá a Magyar Szaktanácsadási Rendszer és nemzetközi kapcsolódásai, az új KAP keretében működő Agrártudás- és Innovációs Rendszer (AKIS), ill. az EIP-AGRI-hoz és a szaktanácsadáshoz kapcsolódó interaktív innováció gyakorlata és eredményei.
NAK / Jakab Ágnes