Nemzetközi hírek

Németországban, a Drezdai Kongresszusi Központban a fenti címmel került megrendezésre 2023. szeptember 10. -14. között a 62. IALB, a 12. EUFRAS és a 9.SEASN szokásos éves konferencia és network rendezvény.

A témaválasztást a gazdasági és társadalmi élet szinte minden területén jelentkező globális és regionális kihívások indokolták. Az elmúlt évek drámai eseményei megmutatták, hogy a gazdaságokban végbemenő strukturális változások mellett a mezőgazdaság egyéb nemzetközi hatásnak is ki van téve (pl. háború). Emellett az éghajlatváltozás felgyorsulása, és ennek következtében a természeti erőforrások elérhetősége egyfajta új típusú környezettudatosságot igényelnek. A biztonságos élelmiszer-termelés szükségessége és a mezőgazdasági nyersanyagok rendelkezésre állása megmutatta a fogyasztóknak az agrár-élelmiszeripari ágazat „rendszertani jelentőségét”. A társadalomnak a helyi- és regionális értékláncokban az erőforrás megóvása, az állatjólét fenntartása/fejlesztése, továbbá a rövid ellátási láncon (REL) keresztül történő értékesítéssel kapcsolatos elvárásai is tovább nőttek. Ennek eredményeképpen a mezőgazdaságban dolgozók is igényorientált oktatási- és tanácsadási szolgáltatásokhoz szeretnének hozzájutni.

A konferencia - a szászországi keretek között - a fentiekben felvetett témákra kereste a választ. A legutóbbi IALB szászországi konferencia óta 25 év telt el, így mérni lehet az eltelt idő alatt történt változást, a konkrét fejlődést. A konferencián megállapítást nyert, hogy ez időszak alatt maga az oktatás, a tanácsadás is mélyreható változáson ment keresztül. Ezt a változást a Szász Környezetvédelmi, Mezőgazdasági és Geológiai Hivatal közvetlenül, az interdiszciplináris tudástranszfer támogatásával segítette.  

Fotó: Jakab Ágnes (NAK)

A konferencia első napján az AKIS munkaműhely „A tanácsadók szerepének megerősítése az innováció támogatásában, az ismeretek áramlásának javításában, és a Mezőgazdasági Tudás- és Innovációs Rendszeren (AKIS) belüli együttműködés kiépítésében” címmel tartott munkamegbeszélést.

A mezőgazdaság és az erdészet olyan jelentős kihívásokkal néz szembe, amelyek fenntarthatóbb, „éghajlat-barátabb” és ellenállóbb (reziliensebb) rendszerekre történő átállást igényelnek. A hatékony AKIS kulcsfontosságú e kihívások kezeléséhez, a KAP sikeres végrehajtásához és az európai zöld megállapodás előretekintő célkitűzéseinek eléréséhez.

A tanácsadók döntő szerepet játszanak majd az AKIS-ben azáltal, hogy összekapcsolják a mezőgazdasági termelőket más érdekelt felekkel, és támogatják az alulról építkező innovációt, valamint az ágazat általános korszerűsítését. A workshop Európa-szerte egy sor gyakorlati esettanulmányt mutatott be, amelyek szemléltetik a tanácsadók AKIS-be történő hatékonyabb integrációját. A munkaértekezlet további célja az volt, hogy platformot biztosítson a tanácsadók és más AKIS-szereplők számára, hogy feltérképezzék a tanácsadók várható új szerepét az innovációt támogató szolgáltatások terén. Lehetőséget biztosított a résztvevőknek, hogy megismerjék az interaktív innováció, és a co-creation (együtt-alkotás) előmozdítását szolgáló eszközöket és módszereket. A munkaértekezlet az AKIS szempontjából releváns Horizont projektek, különösen az i2connect, és a modernAKIS, ill. az ATTRACTISS eredményeit elemezte.

Az üléssel párhuzamosan a poszter szekcióban kiállításra kerültek az Európából érkezett termék- vagy szolgáltatás innovációval kapcsolatos plakátok, így a NAK, az ÖMKI és a SZIE plakátjai is.

A NAK plakátja EIP-AGRI és az ÖMKI plakátja interaktív innováció témában (Fotó: Jakab Ágnes, NAK)

A konferencia helyszínbejárása során a szászországi Fachschulzentrum Freiberg-Zug Oktatási és Képzési Központ került bemutatásra. A Központ 1877 óta a mezőgazdasági szakmák fontos és elismert oktatási helyszíne. Kiemelt jelentőségű és elismert oktatási központ, amely üzemgazdász- és háztartásgazdálkodási üzletvezető szakképzésre specializálódott. Minden továbbképzés ingyenes állami szakképesítést nyújt a diákjai számára, olyat, amelyet Európa-szerte ismernek, és elismernek. Az iskolában a szaktudást gyakorlatorientáltan adják át a diákok számára. A szakoktatói képesítés megszerzése mellett, emelt szintű szakiskolai érettségi megszerzésére is lehetőség van. https://www.fachschulzentrum-freiberg-zug.de/

Fotó: Jakab Ágnes (NAK)

A konferencia lehetőséget adott ún. keresztlátogatásokra is, amelyet többek között a Agraset Agrargenossenschaft eG Naundorf (Rochlitz) biztosított. A több mint 5000 hektár mezőgazdasági földterülettel rendelkező Agraset Szászország egyik legnagyobb szövetkezete. Az Agraset teljes egészében (szövetkezet és 4 leányvállalat) egy sokrétű, fenntarthatóan gazdaságos szervezet, amely nyitott a társadalmi- és regionális fejlesztésekre és erős

támogatottsága van a régióban. A látogatás során állatjólét-orientált istállókat (tejszarvasmarhákat, sertéseket), a termelők és a fogyasztók közötti szoros kapcsolatot, a talaj termékenységének megőrzését célzó többszörös vetésforgókat, burgonyatermesztési- és forgalmazási koncepciókat, valamint korszerű humánerőforrás-gazdálkodási, oktatási, és képzési tapasztalatokat mutattak be és osztottak meg az érdeklődőkkel. https://www.agraset.de/

A tanácsadó szervezetek tevékenységéről a linkre kattintással tájékozódhat bővebben:

Vidéki Tanácsadó Szolgáltatások Nemzetközi Akadémiája (IALB), 

Mezőgazdasági és Vidéki Tanácsadó Szolgáltatások Európai Fóruma (EUFRAS) 

Délkelet-európai Tanácsadó Szolgálatok Hálózata (SEASN).

A NAK plakáttémája elérhető ITT, az ÖMKI plakáttémája elérhető ITT

 

NAK / Jakab Ágnes

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

 
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám