Nemzetközi hírek

2024. január 16-17-én az egyik projektpartner – a Balaton-felvidéki Nemzeti Park – területén, Keszthelyen került sor a projekt keretében létrejött Gyepvédelmi Tanácsadó Szolgálat (GYTSZ) évkezdő találkozójára.

A kétnapos program első napján a megnyitót követően a jelenlévő résztvevők röviden bemutatkoztak és megosztották az eddig kihívásaikat, idei évre kitűzött célokat, és egyéb átfogó gondolataikat, tapasztalataikat a Gyepvédelmi Tanácsadó Szolgálat működése kapcsán. A projektben résztvevő partnereken túl meghívást kapott a Magyar Állattenyésztők Szövetsége (MÁSz) is, amelyet Dr. Wagenhoffer Zsombor, Kovács-Mesterházy Zoltán és Dr. Szentes Szilárd képviselt. A MÁSz részvétele azért volt fontos, mert a gyepes élőhelyek természetközeli kezelési módszereinek kapcsán kikerülhetetlen, hogy a gazdálkodók, állattenyésztők érdekeiről is szó essen. Ahhoz, hogy hatékony lehessen a gyepkezelés nem lehet figyelmen kívül hagyni őket. Gyepterületeink fenntartásában és jó állapotának megőrzésében kulcsszerepet játszanak azok a szakemberek, akik a gyepes területeken legeltetést, kaszálást folytatnak, így a projekt megvalósítása során is kiemelt figyelmet fordítunk a velük való kapcsolattartásra, hatékony együttműködésre.

A találkozó második napján a résztvevőknek lehetőségük nyílt egy tereplátogatáson részt venni, amely során a batyki láprétet mutatták be közelebbről a kollégák.

LIFE IP GRASSLAND-HU
LIFE IP GRASSLAND-HU és Gyepvédelmi Tanácsadó Szolgálat Találkozó

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a GRASSLAND-HU projekt egyik partnere. Ugyan az eredeti projektterv szerint a NAK-nak nem volt feladata a Gyepvédelmi Tanácsadó Szolgálattal, annak sem létrehozásában, sem működtetésében. Azonban a NAK már meglévő országos hálózatával, falugazdász-hálózatával, szaktanácsadókkal számos együttműködési lehetőség mutatkozik, ahol a felek kölcsönösen segíthetik egymás szakmai munkáját. A NAK most azért kapott meghívást a GYTSZ rendezvényére, hogy bemutatkozhasson a Zöld Támogató Egység (ZTE), és megvizsgálják a jövőbeni lehetséges együttműködési területeket.

A lehetőségek között szerepel a NAK országos weboldalának használata, ahol szakmai cikkeket tudunk megosztani, ez a szintén országosan megjelenő NAKlap-ban is rendelkezésre áll. A megyei rendezvényeken a falugazdászokkal közös tájékoztatók szervezése által jobban megismerhetik egymást a szakemberek és kialakíthatják, hogyan tudják segíteni, könnyíteni egymás munkáját. A szaktanácsadók számára a GYTSZ képzési anyaga kreditpont szerzési lehetőséget is jelenthet, így bővítve szaktudásukat és a gazdálkodók számára is bővíthetik az ismeretszerzést. Számos területen mutatkozik együttműködési lehetőség, az országos lefedettséggel és a hatékony kommunikációval tudjuk biztosítani a gazdálkodók és a projekt céljai egy eredményes együttműködés keretében valósuljanak meg.

LIFE IP GRASSLAND-HU

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

 
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám