Nemzetközi hírek

Az a megtiszteltetés érte a hazai LEADER helyi akciócsoportokat, hogy az Európai KAP-hálózat ARIA - Agricultural and Rural Inspiration Awards (helyi szinten megvalósított legzöldebb, legokosabb, társadalmilag legbefogadóbb, leginnovatívabb és legellenállóbb közös agrárpolitikai (KAP) projektek) díjának idei 24 döntőse között egy magyar kezdeményezés, a KÖSZI (Közép-dunántúli Szövetség az Ifjúságért) is szerepel!

A díjátadásra december 4-én Brüsszelben kerül sor.

A kategória nyerteseken kívül átadják a közönségdíjat is annak a projektnek, amely az internetes szavazáson a legtöbb szavazatot gyűjti össze.

Szavazni december 1-ig az alábbi linkeken lehet:

  1. EU CAP Network szavazás
  2. SurveyMonkey szavazás
  3. LinkedIn szavazás

A KÖSZI (Közép-dunántúli Szövetség az Ifjúságért) projektjeinek elsődleges célja a vidéken élő ifjúság számára minél több információ és szakmai segítségnyújtás biztosítása, aktív állampolgárrá válásuk elősegítése, lehetőségeik körének szélesítése, hasznos szabadidő eltöltés elősegítése, egymással való kapcsolataik segítése.

A versenyre nevezett projektet három részre osztották.

  • Az első az „Értékőr Program”, amelynek keretében az Értékőrség hálózatát a balatonfüredi kistérségig bővítették.
  • A második az inkubátorprogram volt – amelynek célja a kapcsolatépítés a helyi fiatalok és az üzleti közösség között.
  • A harmadik a kulcsfontosságú ifjúságsegítő program volt, amely összehozza a régió munkavállalóit, és együttműködést épít a különböző ágazatok között.

A régió védjegyes gazdaságainak megismerésére műhelymunka-sorozatot és tanulmányutat szerveztek a fiataloknak, létrejött a fiatalok számára nyitott munkalehetőségek adatbázisa, valamint öt településen közösségi munka rendezvények erősítésére került sor. A projekt egyik legfontosabb eredménye, hogy a fiatalok régióhoz való kötődése megerősödött. A projekt eredményeként Balatoncsicsón és Lovason Értékőr csoportok alakultak, és több fiatalt vontak be az identitáserősítő Értékőr Programba. A fiatal munkavállalók szélesebb szakmai hálózata jött létre. A kilenc tanulmányúton a fiatalok a régió legaktívabb és leginnovatívabb vállalkozóival ismerkedhettek meg, akiknek toborzási lehetőségük is volt. A kalákák öt településen tesztelték a fiatalok közösségi életbe való bevonásának innovatív, új módját.

A projekt az Európai Unió támogatásával és a Magyar Kormány társfinanszírozásával valósult meg, a LEADER programon keresztül.

 

Forrás: Agrárminisztérium

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
  • Egyéb NAK megkeresésNAK együttes védjegy használata, Jogsegélyszolgálat, Közérdekű adat megismerési iránti igény, Közhiteles adatbázisban való adatjavítás kérés, Védjegy bejelentés, Egyéb (Egyéb típusú ügy(menet) indítása előtt kérjük, győzödjön meg róla, hogy fenti választható űrlap kategóriák között, nincs-e megfelelő, mert konkrét ügytípus választással az ügyintézési idő jelentősen csökkenthető!)
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám