Az Agrár-EDIH (AEDIH) projekt csapata is részt vett a lébényi Farmet Szántóföldi Gépbemutatón 2025. augusztus 6-án. Az eseményen bemutatásra kerültek az AEDIH programban elérhető, térítésmentes, de minimis keretből támogatott szolgáltatások.
Az AEDIH projekt az Európai Unió és hazai finanszírozás együttes támogatásával jött létre, mivel az agrárium területén a digitalizáció és az adatalapú döntéshozatal szerepe jelentősen megnőtt az utóbbi években, a sikeres, hosszútávon fenntartható gazdálkodás egyre inkább igényli a digitális eljárások bevezetését.
Az AEDIH program a mezőgazdasági termelők digitális transzformációjának elősegítése érdekében több lépésből álló, egymásra épülő szolgáltatás nyújt az ügyfeleinek, az „ügyfél életciklus” mentén. Az AEDIH főbb szolgáltatásai között megtaláljuk a konkrét eljárásokról, technológiákról szóló képzéseket, adott technológiák gyakorlati, akár saját gazdaságban történő kipróbálásának lehetőségét vagy bemutatóüzemi látogatásokon való megismerését, valamint a kiválasztott, a gazdaság fejlesztési tervébe illeszkedő eszközök és szolgáltatások beszerzését támogató forrástervezést.
A lébényi rendezvényen 15 gépkapcsolat aktív bemutatására került sor: a tarlóművelés, az alapművelés, a sávművelés, a magágykészítés és a vetéstechnika eszközrendszerét tekinthették meg működés közben a résztvevők. A bemutatósorozatot dr. Kovács Attila József professzor vezetésével a Széchenyi István Egyetem szakemberei zárták, akik önvezető traktort, mezőgazdasági robotot és drónt is hoztak az eseményre. A kiállítóterületen az AEDIH-standnál digitálisan adatokat gyűjtő rovarcsapda és meteorológiai állomás is megtekinthető volt. A technológiák működését és a projekt lehetőségeit a MATE Tangazdaság Nonprofit Kft. szaktanácsadási csoportvezetője, dr. Papócsi László Gábor ismertette. Jelen volt még az AEDIH partnervállalata, a Gazda Kontroll vezetője, Bányai Tibor, valamint több, a projektben partnerként részt vevő gazdálkodó is.
Az AEDIH csapata szeptemberben is várja az érdeklődőket programjain, Debrecenben az ÖKOExpo és Budapesten az OMÉK kiállításon, valamint Kaposváron a KÁN Egyetemi Napokon is.
NAK/Pók Zóra