Országos hírek

Mivel a Közös Agrárpolitika (KAP) keretében nyújtható támogatások a gazdálkodók és élelmiszer-feldolgozók érdeklődésének fókuszában állnak, emiatt szükségesnek éreztük, hogy tagjaink figyelmét felhívjuk a legfontosabb változásokra, információt adjunk a KAP aktualitásairól, valamint megválaszoljuk a felmerülő kérdéseket és iránymutatást nyújtsunk a támogatások lehívása terén is. 

A Magyar Kormány 2021. januári döntése értelmében a 2021-2027-es időszakban példátlan mértékű támogatás áll rendelkezésre a vidéki területek fejlesztésére, a hazai mezőgazdaság és élelmiszeripar versenyképességének növelésére, valamint a gazdák tisztességes jövedelmének biztosítására. A jelentősen megnövelt nemzeti társfinanszírozásnak köszönhetően csak a 2021. és 2022. évben több vidékfejlesztési forráshoz lehet hozzáférni, mint eddig a 2014-20-as periódusban összesen. 

Annak érdekében, hogy tagjaink a Vidékfejlesztési Program keretében a közelmúltban megjelent vagy hamarosan kiírásra kerülő pályázati lehetőségekről elsőkézből kapjanak tájékoztatást, a NAK a MAGOSZ-szal és az Agrárminisztériummal együttműködésben online rendezvénysorozatot szervez. 

A Vidékfejlesztési Program 2021-22 online fórum rendezvényei 90 percben foglalják össze a fentiekkel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat, emellett lehetősége adnak arra is, hogy szakértőink az előadások alatt írásban feltett kérdésekre válaszoljanak.  

A tervezett program: 

 Megyei elnök asszony/úr köszöntője 

3-5 perc 

 Jakab István vagy Győrffy Balázs elnök urak előadása 

15-20 perc 

 Viski József helyettes államtitkár urak előadása 

45 perc 

 Kérdés-válasz szekció (szakértői válaszok a fórum ideje alatt feltett kérdésekre) 

20-30 perc 

 
 

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara fenntartja a program/időpont változtatás jogát. 

Regisztrációs link: https://miniapp.nak.hu/nak-regisztracio/vp-online-forumok/ 

 

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám