Országos hírek

Csütörtökön tartotta alakuló ülését a deregulációs kerekasztal. Tuzson Bence, deregulációért felelős kormánybiztos, a kerekasztal elnöke hangsúlyozta, a cél, olyan javaslatokat tenni az adminisztráció csökkentésére, a jogszabályok egyszerűsítésére, amelyek hozzájárulnak az ország versenyképességéhez, megkönnyítve a családok, a magyar állampolgárok mindennapjait.

A kerekasztal elnöke köszöntőjében kiemelte, a kormány 2010-ben azzal szembesült, hogy a bonyolult és nehezen betartható jogszabályok nehezítik a jogkövető magatartású emberek életét, ezért szükséges az intézmények és jogszabályok átalakítása, tartalmi elemeinek egyszerűsítése.

Hozzátette, már eddig is felülvizsgáltak és módosítottak több ezer olyan jogszabályt, amelyek feleslegesen terhelték a közigazgatás rendszerét, a magyar emberek mindennapjait. Az eredmények ellenére azonban szükség van további deregulációs lépésekre is, a közigazgatási eljárások, az ügyintézés egyszerűsítésére, még hatékonyabbá tételére. Windisch László, az Állami Számvevőszék elnöke, a kerekasztal társelnöke elmondta, az ellenőrzések során gyakran tapasztalták, hogy a túlszabályozott jogi környezet nehezíti, időnként szinte lehetetlenné teszi a jogszabályok betartását.

A társelnök fontosnak nevezte, hogy a deregulációs kerekasztal szereplői, köztük a gazdaság képviselői is javaslatot tehetnek a közigazgatási ügyintézés egyszerűsítésre, a betartható jogszabályokra. Az alakuló ülésen a Kormány és a kerekasztal állandó tagjai, így a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara is együttműködési megállapodást írt alá a célok megvalósításának elősegítésére.

Szervezetünk ezzel lehetőséget kapott arra, hogy a magyar gazdálkodók érdekeit még szélesebb körben képviselje és megvédje. A kéthavonta ülésező kerekasztalon lehetőségünk lesz javaslatokat tenni a közigazgatás működésének optimalizálására, a bürokratikus rendszer csökkentésére. Szakmai koncepcionális és konkrét jogszabály-módosítási javaslatokat tehetünk szervezetünk feladatai, illetve tagjaink tevékenysége során felmerülő élethelyzetek és problémák kezelésére. Mindezzel a jövőben pedig még hatékonyabban és elhivatottabban tudjuk segíteni tagjaink versenyképességét.

A kerekasztal állandó tagjai: Windisch László, az ÁSz elnöke, Biró Marcell, a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának elnöke, Juhász Edit, a Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal elnöke, Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke, Jelasity Radován, a Magyar Bankszövetség elnöke, Szedlák Attila, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara főigazgatója, Vágújhelyi Ferenc, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke és Bodor József, a Digitális Magyarország Ügynökség jogi vezérigazgató-helyettese – közölte a távirati iroda.

 

Forrás: https://tozsdeforum.hu/extra/eletvitel/megtartotta-alakulo-uleset-a-deregulacios-kerekasztal/

 

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám