Országos hírek

A vadkár az ország több térségében szinte általánosan, más térségeiben lokálisan a mező- és erdőgazdálkodás egyik kiemelt hátráltató tényezőjévé vált. A NAK igyekszik ezen a helyzeten változtatni, többek között azzal, hogy az érintett gazdálkodók részére széles körű tájékoztatást, és különféle szolgáltatásokat biztosít a tábla-, valamint erdőrészlet szintű vadkár sikeres megelőzésére, a kárigények eredményes érvényesítésére.

A NAK első körben a tájékoztatásra helyezte a hangsúlyt, ennek érdekében került összeállításra a Vadkárkalauz kiadvány, valamint a falugazdászok által folyamatosan biztosított a személyes konzultáció lehetősége. 

Felkészült falugazdászaink minden vármegyében biztosítják az érintett területek felmérését, személyre szabott tájékoztatást adva a vadkármegelőzés jövőbeni lehetőségeiről, az aktuális vadkárigények célszerű rendezési útjairól.  

A következő fázisban a sikeres igényérvényesítéshez formanyomtatványokat bocsájtunk rendelkezésre tagjaink részére mind a vadászatra jogosultakkal, mind pedig az érintett hatóságokkal történő kapcsolatfelvételhez. Falugazdászaink készséggel segítik a gazdálkodókat ezen nyomtatványok közös kitöltésében.  

  • Vadkár megelőzésére szolgáló egyeztető lap, 
  • Vadkár bejelentő lap vadászatra jogosult irányába, 
  • Egyezségi megállapodás minta mezőgazdasági vadkárhoz,
  • Jegyző előtti, egyezség létrehozására irányuló eljárás megindításához szükséges kérelem minta. 

Előfordulhat, hogy mind a föld használója, mind pedig a vadászatra jogosult olyan jellegű vagy mértékű vadkárral találkozik, melyre az általános vadkármegelőzési módszerek nem elégségesek. Ebben az esetben, igény esetén a gazdálkodók részére a NAK segítséget nyújt a vadászati hatóság irányába történő állományszabályozó vadászat kezdeményezésének bejelentésében. A vadászati hatóság által kiadott engedély segítséget jelenthet a vadászatra jogosult részére, annak érdekében, hogy a kárt okozó vadfaj létszámát szabályozhassa, annak vadászati idényén kívüli időszakban is. 

További újdonság, hogy kísérleti jelleggel, első körben Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nógrád, Győr-Moson-Sopron és Tolna vármegyékben portfólióját bővítve a NAK új szolgáltatás indít. Falugazdászainknál tagjaink a tájékoztatás mellett kezdeményezhetik a kamara mediátori szolgáltatását, ami a köztük és a vadászatra jogosultak között zajló egyeztetés közvetlen és tevékeny segítése a kamara által biztosított szakértő által. Célunk, hogy ügyfeleink és a vadászatra jogosultak gyorsan, hatékonyan, a nem szükségszerűen felmerülő költségek mellőzésével mindkét fél kölcsönös megelégedését szolgáló egyezséget köthessenek a vadkár rendezésében. Amennyiben a projekttől pozitív eredmények érkeznek törekszünk az országos szintű lefedettség jövőbeni biztosítására. 

Terveink között szerepel, hogy kamarai közreműködési lehetőségek köre később még bővülhet.  

A párhuzamos gazdálkodás szükségszerű helyzete okán hisszük, hogy a felmerülő problémákat egymás érdekeinek tiszteletben tartásával, kommunikációval és együttműködéssel lehet megoldani.

Csak együtt működik! Ha együttműködünk.

NAK

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám