Sajtóközlemények

Elismerést kaptak az országos jégkármérséklő rendszer országos és vármegyei legjobb generátorkezelői.

– A generátorkezelők lelkiismeretes munkájukkal több tízmilliárd forintnyi jégkár megelőzéséhez járulnak hozzá, továbbá a rendszer a mezőgazdaság mellett lakossági és ipari létesítményeket, ingatlanokat és ingóságokat is véd – hangsúlyozta Dr. Nagy István agrárminiszter a január 31-i átadóünnepségen.

Ahogy 2018 óta minden évben, 2022-ben is védte a jégkároktól a mezőgazdasági, lakossági, közületi értékeket a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) által üzemeltetett országos jégkármérséklő rendszer. A rendszer működtetésének alapkövei a generátorkezelők, akik közül a legjobban teljesítők Dr. Nagy István agrárminisztertől és Győrffy Balázs NAK-elnöktől vehettek át elismerést.

Mint Nagy István agrárminiszter a január 31-i dunaharaszti ünnepségen fogalmazott:

„Magyarországon kontinentális összevetésben is kiemelten fejlett és több pilléren nyugvó mezőgazdasági kockázatkezelési rendszer működik, amely számos helyzetben segítséget nyújt a gazdálkodóknak. Ennek egyik fő eleme az országos jégkármérséklő rendszer. A generátorkezelők lelkiismeretes munkájukkal hozzájárulnak ahhoz, hogy éves szinten több tízmilliárd forint kárt előzzünk meg a mezőgazdaságban, továbbá a rendszer lakossági és ipari létesítményeket, ingatlanokat és ingóságokat is véd. Minden egyes forint, amelyet a rendszerre fordítunk, 33 forint termelési értéket óv meg. Ez hatalmas eredmény a gazdasági károk és esetleges emberi tragédiák megelőzésében és mérséklésében. A generátorkezelőket köszönet illeti teljesítményükért, elkötelezettségükért és lelkiismeretes munkájukért, amelyet sokszor nehéz körülmények között kell teljesíteniük. Higgyék el, sokan vannak – a mezőgazdaságban dolgozók ezrei – akik hálásak a munkájukért és tisztelik a tevékenységüket.”

 

Győrffy Balázs, a NAK elnöke részletezte: „A NAK által működtetett jégkármérséklő rendszer az ország 986 pontjáról – 219 automata és 767 manuális talajgenerátor segítségével – juttat ezüst-jodidot a felhőkbe. A generátorokat 2022-ben – az április 15-e és szeptember 30-a közti védekezési szezonban – 99 napon kellett, összesen 212 091 üzemórára bekapcsolni. Az eredmények pedig beszédesek: tavaly a gazdálkodók csak 28 400 hektárra jelentettek be jégkárt, míg 2017-ben, az utolsó évben, amikor még nem működött az országos rendszer, jóval több mint kétszer ekkora területre, 72 ezer hektárra. A rendszer évről évre bizonyítja létjogosultságát, ebben nagy szerepe van a generátorkezelőknek, akik nap mint nap készenlétben állnak és gyorsan reagálnak a riasztásokra.”

 

A díjazottak:

Az ország 2022. évi legjobb generátorkezelője: Kasza Károly (Bács-Kiskun vármegye)

Vármegyei legjobb generátorkezelők:

Baranya: Höbling Mátyásné

Békés: Dékány József Istvánné

Borsod-Abaúj-Zemplén: Hornyák Sándorné

Csongrád-Csanád: Zámbó József

Fejér: Kovács Ferenc

Győr-Moson-Sopron: Brányi Sándor

Hajdú-Bihar: Juhász Zoltán

Heves: Tóth János

Jász-Nagykun-Szolnok: Nagy József

Komárom-Esztergom: Pillmann Imre

Nógrád: Sós Lászlóné

Pest: Becze János

Somogy: Csiga Zoltánné

Szabolcs-Szatmár-Bereg: Liba Zoltán

Tolna: Nyúl István

Vas: Zrinszki Ferenc

Veszprém: Lábas-Táskai Margit

Zala: Czibor Zoltánné

 

 

Háttér:

A NAK által kiépített országos jégkármérséklő rendszernek a 2022-es az ötödik üzemelési éve volt, működtetéséhez az Agrárminisztérium a Kárenyhítési Alapból évi legfeljebb 1,5 milliárd forintot biztosít. A talajgenerátorok ezüst-jodid tartalmú hatóanyagot égetnek el, ami feláramlással a felhőkbe jut, ott csökkentve a kialakuló jégszemcsék méretét.

 A jégesők előfordulása nem zárható ki teljesen, azt viszont garantálni lehet, hogy a lehulló jégszemcsék mérete kisebb lesz annál, mint amelyek a rendszer használata nélkül hullanának le.

A jégkármérséklő rendszer működését szakmailag az Országos Meteorológiai Szolgálat támogatja.
A generátorokat 2022-ben az április-júniusi időszakban jellemzően főleg a Dunántúlon kellett bekapcsolni az esetenkénti heves zivatarok miatt. A nyári, szinte egész Európát sújtó történelmi mértékű aszály miatt július-augusztusban sokkal kevesebbszer és alapvetően csak helyi jelleggel volt jégveszély, ami miatt a megszokottnál ritkábban volt szükség a generátorok bekapcsolására. Szeptemberben a megszokottnál jóval nagyobb mennyiségű csapadék hullott az országban, abban a zivataros időszakban 14 napon kellett bekapcsolni a generátorokat, szeptemberben nem kevesebb mint 35 009 órát mentek a generátorok.

További információk a jégkármérséklő rendszerről: https://www.nak.hu/szolgaltatasok/jeger

 

 

 

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám