Sajtóközlemények

Az élelmiszeripar számára több, mint 400 milliárd forintnyi pályázati forrás nyílik meg a következő időszakban. A támogatások hatékony felhasználása és a tervezett beruházások sikeres megvalósítását segítve a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara április 9-10. között élelmiszeripari gép-és technológiai kiállítást szervez „FoodTechShow” néven, ahol a legkorszerűbb technológiákat, gépeket és berendezéseket ismerhetik meg az ágazat szereplői. Emellett készül egy online katalógus is, amely segíthet kiválasztani a vállalkozások céljainak legmegfelelőbb gépeket, eszközöket és szolgáltatásokat a pályázati időszakban.

A 2021-2027 közötti hétéves uniós programozási időszakban az új, megreformált közös agrárpolitika (KAP) keretében Magyarország kiemelten fontos szerepet szán a hazai élelmiszeripar fejlesztésére és versenyképességének növelésére.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara célja, hogy szakmailag támogassa a 2024-ben megnyíló pályázatokon való sikeres támogatás-igénylés és projekt megvalósítás előkészítését, hogy a hazai és az uniós források felhasználásával nemzetközileg is versenyképes és fenntartható beruházások valósulhassanak meg. A fejlesztéseknek köszönhetően emelkedhet az önellátás szintje, valamint bővülhet az export. A 2021-2027 közötti programozási időszakban összesen 750 milliárd forint áll rendelkezésre a fejlesztések támogatására, amelyből 2021-2022-ben két pályázati felhívás alapján már 350 milliárd forintot le is kötöttek a sikeresen pályázó élelmiszeripari szereplők.

A fennmaradó 400 milliárd forint azonban továbbra is rendelkezésre áll a jövőben megjelenő pályázatok finanszírozására. A maximális támogatás intenzitást figyelembe véve ez a forrás közel 1000 milliárd forint nettó beruházási költségű élelmiszer-feldolgozásra irányuló fejlesztést generálhat, amely jelentős struktúraváltást is eredményezhet a hazai feldolgozóiparban.

A beruházások sikeres megvalósításának érdekében a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a hazai és a nemzetközi gépgyártók- és forgalmazók, illetve együttműködő szakmai szervezetek bevonásával 2024. április 9-10. között gép-és technológiai kiállítást szervez élelmiszeripari fókusszal tagjai és az élelmiszer-előállítási láncba befektetőként jelentkező, más ágazatokban tevékenykedő vállalkozások részére. A kiállításon az élelmiszeripari fejlesztéseket tervező vállalkozások megismerhetik a legkorszerűbb technológiákat, gépeket és berendezéseket, valamint az építészeti és épületgépészeti, illetve termelésirányítási megoldásokat. Emellett szakmai előadások, kerekasztal beszélgetések, műhelyviták is várják majd az érdeklődőket, ahol az élelmiszeripar szerepéről, jelenlegi helyzetéről és jövőbeli kilátásairól, a termékek bel-és külpiacra jutásáról is szó esik majd. A kiállításon kiemelt figyelmet kapnak az Ipar4.0-ás megoldások, a digitalizáció és az automatizáció, valamint a robottechnika, mint a versenyképesség mozgatórugói.

A NAK célja, hogy megkönnyítse tagjai projektelőkészítő tevékenységét, jövőbeli beruházásaikhoz a legmegfelelőbb gépek és technológiák, termelési-, vállalat- és minőségirányítási rendszerek kiválasztását. Ennek érdekében a már említett szakmai kiállítás mellett a NAK egy online katalógus létrehozásán is dolgozik, amelyben a hazai és nemzetközi gép-és technológia gyártóknak, valamint forgalmazók mutatkozhatnak be. Így a NAK tagjai egy könnyen kezelhető és informatív kiadvány segítségével tudják kiválasztani a céljaiknak legmegfelelőbb berendezéseket, technológiákat és szolgáltatásokat a pályázati időszakban.

A rendezvény időpontja 2024. április 9-10., a helyszíne pedig Budapest, Millenáris B épület – Nagycsarnok. A NAK a kiállítói jelentkezéseket továbbra is várja az alábbi linken: https://miniapp.nak.hu/nak-regisztracio/jelentkezesi-lap-foodtechshow-2024-aprilis-9-10/

A rendezvény a látogatók számára ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Jelentkezni az alábbi linken lehet: https://www.eventbrite.com/e/foodtechshow-tickets-828270558537

A rendezvény honlapja: https:/www.foodtechshow.info/

 

 

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám