Sajtóközlemények

Május 10-11-én rendezik meg a Pápai Expo és Agrárpikniket; a nagyszabású esemény főszervezője a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. A kétnapos eseményen edukációs és pályaorientációs témákkal, szakmai és szórakoztató programokkal, valamint termelői piaccal is találkozhatnak a látogatók.

A Pápai Expo és Agrárpiknik negyedszázados hagyománynak örvend, és nem csak Pápa város, valamint annak térsége, hanem az egész régió lakosságát vonzza. A rendezvény fókuszában évek óta, így 2024-ben is a generációváltás áll. A kamarának nem titkolt célja, hogy a fiataloknak ezen a fórumon keresztül is megmutassa a mezőgazdaság, élelmiszeripar modern oldalát, megismertesse őket a szakmával, vonzóvá téve számukra azt.

A rendezvényen nyitó napján – május 10-én, pénteken – a fiatalabb generáció szórakoztató, interaktív szakmai előadásokon keresztül olyan témákkal ismerkedhet meg, mint például a klímaváltozás hatásai, a jégkármérséklő rendszer működése, az agrárium digitalizációja, vagy a vizek megőrzésének kiemelt jelentősége, de az állatvédelemről is hallhatnak az érdeklődők. Szombaton vadásznapot is tartanak, vadászkutya- és sólyombemutatóval, főzőversennyel, az Erkel Zeneiskola koncertjével, kerekasztal-beszélgetéssel. A hagyományos agrárpiknik részeként számos más érdekesség is lesz, így például a látogatók kézműves vásáron helyi termelők élelmiszereit kóstolhatják, portékáit vásárolhatják meg. Az expo mindkét napján állatsimogató, kézműves aktivitások, kvíz és nyereményjátékok, gyermek és családi programok, haszon- és gépjármű bemutató várja a közönséget.

A kétnapos esemény előestéjén, május 9-én este a Tankcsapda rockzenekar lép fel, az esemény záróakkordja pedig a május 11-ei ValMar duó fellépés lesz.

A programokra mind a szakmabelieket, mind a családokat, a nem az agráriumban dolgozókat is várják a szervezők. Pápai és Pápa járási lakosoknak, valamint minden diáknak a napközbeni programokra ingyenes a belépés. Az esti koncertek külön díjszabásúak.

A rendezvény fővédnöke Dr. Nagy István agrárminiszter, védnöke Dr. Áldozó Tamás, Pápa polgármestere, Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnöke, valamint Dr. Kovács Zoltán, a térség országgyűlési képviselője.

 

További, folyamatosan frissülő információk, jegyárak: www.papaiagrarexpo.hu

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám