Élelmiszer-feldolgozás

Felvételre került az árujelzők közé a Sárréti kökénypálinka megnevezés.

A Bizottság szeptember 13-án bejelentette, hogy jóváhagyta a magyarországi „Sárréti kökénypálinka” gyümölcspárlat földrajzi jelzésként (GI) való felvételét. A Sárréti kökénypálinka minimális alkoholtartalma 38,5 térfogatszázalék, illóanyag-tartalma pedig legalább 250 g/hl 100 térfogatszázalék. Aromája kökényvirágokra emlékeztet, testes, mandula és marcipán jegyekkel, enyhén édeskés, ami könnyedebb, lágyabb karaktert ad ennek a szeszes italnak, de egyben a vadgyümölcs kissé fanyar ízét is idézi. Az italt Magyarország keleti részén, Hajdú-Bihar és Békés megye Sárrét néven ismert területén, a régióban található kereskedelmi szeszfőzdékben állítják elő.

Ne felejtsük el azt sem, hogy a kökény mellett idén augusztus végén a Borzag pálinka is uniós oltalomban részesült, melyet Nógrád megyében állíthatnak elő a kereskedelmi főzdék a vadon termő földi bodza terméséből.

A pálinkák mellett meg kell jegyezni, hogy gyümölcsként a Szabolcsi alma (OFJ)  is elismerésben részesült, szintén augusztus végén, ilyen módon is öregbítve a térség méltán híres almatermesztését.

A hivatalos nyilvántartást, az E-Ambrosiát böngészve termékleírásokat és fontos dátumokat találhatunk a bejegyzési folyamatokról, ezen kívül további érdekes információkra bukkanhatunk a GI View felületen.

NAK / Pető Krisztina

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

 

Őstermelői adatok lekérdezése

 
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjuk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjuk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Ha Ön kamarai tag, akkor a belépést követően szakterületét, tevékenységét érintő személyre szabott információkat, híreket olvashat, illetve az e-Irodában ügyeket intézhet.

Amennyiben Ön még nem rendelkezik kamarai azonosítóval, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.


Lépjen be a kamarai azonosítója és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám