Erdőgazdálkodás

Erdőgazdálkodók figyelem!

A palyazat.gov.hu honlapon megjelent tájékoztatás szerint módosult a VP5-8.5.1-17 kódszámú, „Az erdei ökoszisztémák ellenálló képességének és környezeti értékének növelését célzó beruházások” című felhívás dokumentációja. A beadási határidő meghosszabbítása mellett, több pontosításra is sor került.

Azért, hogy az erdészeti tevékenységgel kapcsolatos pályázatok folyamatosan elérhetők legyenek a Közös Agrárpolitika átmeneti támogatási időszakában (2021, 2022), folytatódik az egyes releváns felhívásoknál a támogatási kérelmek benyújtására nyitva álló határidők meghosszabbítása.

Jelen támogatás célja a magasabb természetességi állapotú erdők és ezáltal jobb ellenálló képességű erdei ökoszisztémák kialakításának segítése, valamint a gazdálkodók ösztönzése arra, hogy a sarj eredetű állományok helyett magasabb ökológiai értékű mag eredetű állományokat hozzanak létre. Az erdők faállomány-szerkezetének javítása mellett továbbra is támogatási cél az intenzíven terjedő idegenhonos fa, és cserjefajok eltávolítása, valamint az erdei tisztások kialakítása és helyreállítása. Utóbbihoz kapcsolódóan egy - az erdőtörvényben (Evt.) leírtakkal ütköző – fakitermelés bejelentésére vonatkozó követelmény került felülvizsgálatra, majd korrigálásra.

A következőkben összefoglaljuk a módosítás részleteit:

I. A támogatási kérelmek benyújtására nyitva álló végső határidő dátuma 2021. december 31-ről 2022. december 31-re módosult.

További határnapok: 2021. december 1.; 2021. december 31.; 2022. február 28.; 2022. április 30.; 2022. június 30.; 2022. augusztus 31.; 2022. október 31.; 2022. december 31.

II. Az Evt. 12. § -ban foglaltak szerint egyéb részlet esetén (az erdei tisztás is ennek számít) az erdőtörvény fakitermelés éves erdőgazdálkodási tevékenységként történő bejelentésére (Evt. 41. § és 42. §) vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni. Ennek megfelelően a felhívás Erdei tisztások kialakítása vagy helyreállítása célterületének vonatkozásában a támogatást igénylőknek a jövőben az itt történő esetleges fakitermelést – a nevére szóló, illetékes erdészeti hatóság által záradékolt fásításban tervezett fakitermelési bejelentő helyett - a „tervezett fakitermelések bejelentése” nyomtatványon kell bejelenteni.

III. A támogatásra rendelkezésre álló keretösszeg az éves fejlesztési keret (ÉFK) módosítása alapján pontosításra került: a korábbi 7,95 milliárd Ft –hoz képest 8 milliárd Ft-ra nőtt.

IV. A felhívás változásai a támogatói okiratban is átvezetésre kerültek.

 

A módosított pályázati dokumentáció innen érhető el.     

 

(NAK/Dósa Ildikó)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

 

Őstermelői adatok lekérdezése

 
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám