Feltételesség

Az Agrárminisztérium közleményében ismerteti azon elfogadható eljárások részletszabályait, amelyek által a gazdálkodók teljesíthetik a Feltételesség HMKÁ 8 előírásában szereplő 3-4 % parlag létesítését 2024. év vonatkozásában.

Ugyanis – mint erről korábban hírt adtunk – 2024. évben a jelen ismeretek szerint nem várható mentesség a HMKÁ 7-8 előírásai tekintetében. Mindezért fontos, hogy a gazdálkodók vetéseiket úgy tervezzék meg, hogy azok megfeleljenek a HMKÁ 7 szerinti vetésváltási, valamint a HMKÁ 8 szerinti nem termelő terület szabályoknak.

Az AM hivatkozott közleményének kifejezet célja, hogy a jogszabály módosításáig is ismert legyen, hogy azok a gazdálkodók, akik a HMKÁ 8 előírás teljesítésekor talajtakarásos parlagterületet is el kívánnak számolni 2024-ben, azt milyen módon tehetik meg.

Mint ismeretes, parlagon hagyott területnek azt tekintjük, amelyen január 1. és augusztus 31. között semmilyen növénykultúrát nem vetnek vagy telepítenek és nem takarítanak be, illetve amelyen kizárólag tisztító kaszálást és mechanikai gyomirtást – talajtakarásos parlag esetében ez a szárzúzás - végezhetnek a gazdálkodók. A növényvédőszer-használat sem megengedett, beleértve a csávázott vetőmagot is.  

HMKÁ 8 előírás alkalmazása során - ezen feltételek betartásán túl - kizárólag olyan parlagon hagyott terület fogadható el, amelyet az alábbiak szerint valamilyen módon takarunk és a pihentetési időszakban a kaszálékot nem hordjuk le.

Tehát a pihentetési időszak alatt gondoskodni kell a talaj takarásáról, amire alapvetően három lehetősége van a gazdálkodónak:

  • talajtakaró növényzet vetése, vagy telepítése
  • méhlegelő és vadvirág keverék vetése, vagy telepítése
  • tarlómaradványok és spontán megjelenő növények meghagyása

A parlagterületen a talajtakarásnak a talaj szempontjából leghasznosabb és leginkább kívánatos módja az e célból vetett/telepített talajtakaró növényzet. Ebben az esetben az AM közleményben szereplő növények vagy kizárólag ezek keverékének vetésével létrejött parlagterület fogadható el. A táblázatban jelölésre került, hogy mely növények vethetőek önmagukban, vagy csak a listán található más növénnyel együtt vetve, vagy telepítve fogadhatók el talajtakaró növényzetként.

A közlemény egyértelműsíti, hogy kizárólag a 2024. évben, amennyiben a gazdálkodó a vetett talajtakarást választja az adott területen, és parlagterületnek szeretné elszámolni, de 2023. év őszén oda már elvetett olyan növényt, ami nem szerepel a fenti listában, akkor a teljes területen legkésőbb a 2024. évi egységes kérelem benyújtására nyitva álló időszak végéig szárzúzást kell végeznie, és azt az egységes kérelem rendeletben szereplő módon majd be kell jelentenie. Természetesen a meglévő AKG zöldugar is elfogadott.

Méhlegelő keverék vagy vadvirágos keverék vetésével, vagy telepítésével is létrehozható a talajtakarás. Ebben az esetben a minősített szaporítóanyag felhasználása mellett a keverék vetését vagy telepítését tárgyév április 15.-ig el kell végezni. A méhlegelő keverékként vethető fajok listája megegyezik az AKG-ból ismert méhlegelő növények listájával.

A vadvirágos keverék fogalma újdonságnak számít. A növényállomány kialakítása a cél, ahol valamilyen meglévő keverékbe, pl. gyepalkotókkal, zöldtrágya-növényekkel elegyítünk 5-10 százaléknyi arányban a közleményben szereplő fajokból hármat-négyet a biodiverzitás és az ízeltlábúak életterének kiterjesztése érdekében.

A takarás megvalósítható továbbá a tarlómaradványok, illetve a spontán megjelenő zöld növényzet területen hagyásával is. Ez esetben a spontán megjelenő zöld növényzetnél kaszálással vagy szárzúzással meg kell akadályozni a virágzást, illetve a szaporítóképletek kialakulását a teljes táblán – függetlenül attól, hogy a spontán zöld növényzet az előző kultúrnövény árvakelése vagy közönséges gyomnövény, beleértve a veszélyes és invazív gyomokat is. A parlagon hagyott területen a kultúrállapot fenntartása tehát minden esetben kizárólag a tisztító kaszálással és a szárzúzással megengedett.

Fontos tudni azt is, hogy ezeken a parlagterületeken termeléshez kötött támogatás nem vehető igénybe tárgyévben.

Az Agrárminisztérium teljes Közleménye:

https://kormany.hu/hirek/kozeppontban-a-talajtakarasos-parlag

A növény listák elérhetősége:

https://cdn.kormany.hu//uploads/sheets//3/3f/3f9/3f960da5e145579aecbc81c42db18db.pdf

Forrás: Agrárminisztérium

NAK / Sztahura Erzsébet

 

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám