Jogszabályi összefoglaló

A foszmet tekintetében a 396/2005/EK rendelet szermaradék-határértékeket (MRL-eket) állapított meg. Az érvényben lévő MRL-ek felülvizsgálatáról az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság azt javasolta, hogy a szermaradék meghatározásában a „foszmet és foszmetoxon összesen, foszmetként kifejezve” szöveg helyett „foszmet” szerepeljen. A Bizottság úgy véli, hogy ez az új szermaradék-meghatározás a 396/2005/EK rendelet összefüggésében helyénvaló.

A foszmet jelenlegi szermaradék-határértékeiben a Hatóság a fogyasztókra jelentett kockázatot állapított meg, bizonyos gyümölcsök és a burgonya tekintetében. A foszmetre vonatkozó jelenlegi MRL-ek mellett a Hatóság nem tudta minden termék esetében kizárni az emberi egészségre gyakorolt káros hatások lehetőségét, ezért a jelenlegi MRL-ek egyike sem erősíthető meg. Ezért a 396/2005/EK rendelet III. mellékletének A. részéből helyénvaló elhagyni a foszmet vonatkozásában meghatározott MRL-eket. A foszmetre vonatkozó, valamennyi terméket érintő MRL-eket az egyes termékekre, a fogyasztók számára biztonságos határokon belül kell megállapítani a 396/2005/EK rendelet V. mellékletében.

Emellett a Hatóság megállapította, hogy a narancs, a burgonya, az alma, a körte, az ananász, a dinnye, a görögdinnye, a cukorrépagyökér és a tej (szarvasmarha) esetében a 0,01* mg/kg alapértelmezett érték nem biztosít megfelelő szintű védelmet a fogyasztók számára, ezért az ezekre a termékekre vonatkozó kimutatási határértéket 0,005* mg/kg-ban kell megállapítani.

A 396/2005/EK rendelet III. és V. melléklete e rendelet mellékletének megfelelően módosul.

Ez a rendelet az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését (2023.05.26.) követő huszadik napon lép hatályba.

Ezt a rendeletet 2023. szeptember 15-től kell alkalmazni.

NAK / Köbli Brigitta

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám