Jogszabályi összefoglaló

Amióta a Földforgalmi tv. szerint történik a termőföld adásvétele, azóta az új tulajdonosnak vállalnia kell, hogy „a föld használatát másnak nem engedi át, azt maga használja, és ennek során eleget tesz a földhasznosítási kötelezettségének.”  Ez alól vannak bizonyos kivételek, amikor úgy tekintjük, mintha a tulajdonos saját maga használná a földet, holott valójában másnak adja használatba pl. közeli hozzátartozójának, vagy a saját cégének.

Ilyenkor azt mondjuk, hogy a vállalást megtartottnak tekintjük, azaz a tulajdonjogot szerző fél teljesíti a vállalását és eleget tesz a földhasználati kötelezettségének, ami egészen addig fennáll, amíg az övé a föld. Ha később valamilyen okból nem tudja vagy nem akarja már művelni a földjét, akkor vagy él a kivételek valamelyikének lehetőségével és azok szerint másnak engedi át a használatot, vagy megválik a tulajdonától, továbbadja azt olyannak, aki képes eleget tenni a földhasználati kötelezettségnek.

A vevő földhasználata, a föld mezőgazdasági célú hasznosítása az illetékmentesség szabályozásában is megjelenik. Földvásárláskor az új tulajdonos kérheti, hogy ne kelljen illetéket fizetnie, ehhez azonban még a szerződéskötés előtt alaposan át kell gondolnia, hogy vállalja-e azokat a megkötéseket, amit a törvény előír és nem csak, hogy vállalja, de teljesíteni is tudja – többek között azt, hogy „mező-, illetve erdőgazdasági tevékenység céljára hasznosítja” a földet. Ezt különösen akkor érdemes átgondolni, ha nem az eladó a földhasználó, hanem pl. haszonbérbe van adva a terület. Ilyenkor nem mindegy, hogy még mennyi idő van hátra a bérleti szerződésből. Ugyanis, ha még több, mint öt év van hátra a haszonbérlet időtartamából, akkor a vevőnek mérlegelnie kell és el kell tudni döntenie, hogy az illetékkötelezettség keletkezését követő öt éven belül birtokba tud-e lépni. Más szóval lát-e rá reális esélyt, hogy a haszonbérlővel megállapodjon a szerződés lejárta előtti felbontásáról és saját maga birtokba vegye az ingatlant. Az Illetéktörvény ugyanis megköveteli, ha vagyoni értékű joggal terhelt a termőföld, akkor a vagyoni értékű jog megszűnésétől, megszüntetésétől, de legkésőbb az illetékkötelezettség keletkezését követő 5. év utolsó napjától öt évig az új tulajdonos mezőgazdasági tevékenységre hasznosítsa a földjét, ehhez azonban az kell, hogy ő birtokba lépjen.

A használat átengedésének tilalma alól az Illetéktörvény is enged kivételeket, például nem veszítjük el az illetékmentességet, ha a szintén földműves közeli hozzátartozónak vagy  a vevő legalább 25 %-ban tulajdonában, vagy közeli hozzátartozójának a tulajdonában álló cégének engedi át a használatot és magának a vagyonszerzőnek, illetve közeli hozzátartozójának vállalnia kell, hogy a mezőgazdasági termelőszervezetben fennálló tulajdoni hányadát nem csökkenti 25 % alá az 5 éves időtartam hátralévő részére.

Fontos és lényeges különbség a kötelezettségek fennállásának ideje. Az illetékmentességhez szükséges és a tulajdonos által vállalt korlátozások öt évig élnek, ellenben a Földforgalmi tv. szerinti és a tulajdonszerzéshez megkövetelt saját használat kötelezettsége a tulajdonjog fennállásának teljes időtartama alatt fennáll, az öt éves időkorlát itt csak a máscélú hasznosítás tilalmára vonatkozik.

 

NAK / Dr. Farkas Diana

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám